Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Földművelő gazdálkodás - Csoma Zsigmond: Bolgárkertészet az Alföldön
dott ez ilyen állandó, jó minőséget termelő és értékesítő munkaszervezetté összeállni, kiforrni. Az értékesítés Július elején, de általában már Péter-Pál után kezdték szedni az érő és kifejlődött zöldséget. A szedés folyamatos volt, ugyanarra a növényre hetenként került sor. Általában a nők szedték a termést, a férfiak pedig hátikosarakban vagy vállon átfektetett fanyélen cipelt kasokban hordták ki. Saját maguknak a magnak valót is ekkor válogatták ki (Szalva, 1954. 26.). Az áru-előkészítés mosásból, áztatásból, válogatásból, csomózásból állt. Késő éjjelig vagy kora hajnaltól dolgoztak, hogy piacozó társuk mielőbb a piacra érhessen. A fokhagymát összekötötték, sással füzérré fonták, amit venecnek, vagy splitnek hívtak. A káposztát nagy kasokba tették, és a kas tetejét bevarrták, hogy árnyékot adjon, és a hervadás ellen védelmet nyújtson. Az éjszakai rakodás után a piacokra nagy ekhós ponyvás szekérrel érkeztek meg a szorgalmas bolgárkertészek. Az alföldi piacokon friss portékáikat, amiket általában kosárban, vagy ponyvára leterítve árultak, kedvező áron hamar eladták. Nemcsak kofáknak mérték ki a terményeket, hanem egy tételben viszonteladó fogyasztóknak is. Egy összegben valamivel kevesebbet fizettek ugyan, mint amennyit a kiárusításnál kaptak volna, de így a bolgárkertészek vagy újabb fuvarért fordulhattak vissza, vagy igyekeztek a zöldséges kertjükbe, hogy elmaradt munkáikat végezzék. A bolgárok faluzó értékesítéssel is foglalkoztak, de az eladónak ilyenkor jól kellett tudnia magyarul, mert ez az eladás sikerét nagymértékben befolyásolta, növelte. A bolgárkertészek megjelenése a 19. századi piacokon átalakította a kereslet-kínálat viszonyát. Budán, Pesten, de az országban máshol is, pl. az alföldi, Duna-Tisza közi nagyvárosokban is teljesen visszaszorították a bolgárkertészek a német kertészeket, akik száraz zöldségterményeikkel nem lehettek versenyképesek a paprikát, paradicsomot és a zöld főzelékféléket árusító bolgárokkal szemben. így a német iparkertészek addig nem tudtak a piacon értékesíteni, eladni, amíg az olcsó és szép bolgárkertész áru a piacon volt. Ezzel szemben Révész István a század elején 1909-ben megállapította, hogy a bolgárok termékei vízzel telítettek, a piacos bolgár zöldségáru beltartalmi értéke kisebb volt, íze szintén gyengébb volt, mint a német kertészek árui. Ezért mondogatták ekkor félig tréfásan, hogy a bolgár zöldséggel főzött levesnek semmi íze sem volt, mert rossz volt benne a hús. A szállodatulajdonosok és a nagy étterem-tulajdonosok ezért nem is szívesen vették a bolgárkertészek zöldségeit.585 Ugyanő épp a bolgárkertészek példájára mutatva viszont a piacozás fontosságára hívta fel a figyelmet, mert, mint írta, amíg ugyanazt árul a magyar amit a bolgár, addig: „... dolgozik ugyan, míg a magyar nyomorog mellette és vándorol Amerikába, addig a bolgár vagyonosodik és ma már alig van érdemesebb község, ahol a bolgár le nem telepedett volna”.586 A magyar kertészeti szakirodalom felfigyelt a bolgárkertészekre, sikereikre. A századfordulón és a 20. század elején Magyarország nagyrészt csak a korai, primőr zöldségfélékből szorult behozatalra. Ennek értéke és nagysága azonban 585 RÉVÉSZ I. 1909. 16., 18. 586 RÉVÉSZ, 1909. 30. 311
