Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Földművelő gazdálkodás - Csoma Zsigmond: Bolgárkertészet az Alföldön
rület után megindult a terjeszkedés Rákosszentmihály és a Rákospatak völgyén át a Ligettelkek és a Farkaskúti dűlő humuszban gazdag homokföldjei felé, és a Kúttói, valamint a Gubacsi dűlőkbe. Az alföldön megtelepedő bolgárok öntözőszerkezetét a magyarok bolgár keréknek is nevezték, ami jelzi, hogy ezt a berendezést Magyarországon csakis a bolgárkertészekhez kötik. A bolgár kereket dulápnak, asma dulápnak hívták a bolgárok. Általában saját maguk ácsolták össze. Két alaptípust lehetett elkülöníteni. Az egyik egy hatalmas kerék, amely 12-13 m magasra emelte fel a vizet, ami onnan lejtős facsatomákon átjutott el az öntözendő kertrészhez. Ilyen vízkerék állt hajdan a Nádor kert alatt Budapesten is.581 A változó vízszintmagasságtól függetlenebb volt a vödrös vagy lánckoszorús típus, amely a láncszemek mintájára kapcsolódó és elforduló kis vödrökből állt. A lánc hossza több vödör felszerelésével növelhető volt, így alacsonyabb vízállásnál is biztos vízkivételt jelentett. Ezzel 120-150 1 vizet tudtak percenként felhozni. Az óriási kerekeket váltott lovak körkörös járatásával működtették. Az 1920-as évek második felében vasjárgánnyal hajtották meg őket, 1930-1937 között pedig már a motoros szivattyú szorította ki ezeket az ősi elven működő bolgárkerekeket.382 583 A századfordulón az észak-budai, Római fürdő melletti bolgárkertészetek vízigényét is ilyen típusú kerekekkel elégítették ki.383 A fő öntözési csatornát kézi erővel építették ki a bolgárkertészek, a mellékcsatornákat és a kalickákat, az ún. fiterákat pedig fogatos erővel, a borozdoló vagy durató ekével (bolgárul ralóval). A csatornák 18-20 cm mélyek és 30-40 cm szélesek voltak, ezeket az öntözőkapával, a golema motikával alakították ki. A csatornák enyhe, 2-3 ezrelékes esésűek voltak. Az alföldi bolgárkertészek un. érlelő öntözést is megkülönböztettek, ami nagyfokú specializációt, szakmai tapasztalatot, megfigyelést jelentett. Az érlelő öntözéssel ugyanis már a piacozást segítették elő, mert a termésszedés előtt a zöldségnövény sejtjeit vízzel teleszívatták, így az piacosabb, kelendőbb volt, jobban bírta a szállítást. Egy vegetációs időszak alatt 10-12 alkalommal öntöztek, vagyis ennyiszer töltötték meg a kis kalickákat, a bolgár ágyásokat, 40-50 mm-nyi vizet kijuttatva. A kibocsátott víz sebessége és a kalickákat árasztásra kinyitó dolgozók között összhangra volt szükség. Ha kevesebben tudták nyitni, zárni a bolgár ágyásokat, akkor a vizet elvezették, nehogy az un. bezabálás jelensége lépjen fel. Ezért az öntözés után mindig megkapálták a növényeket, növényféleségenként más-más kapát használva.584 Egy kapa víznek azt nevezték a bolgárkertészek amennyit egy ember el tudott vezetni. Az öntözést felhasználták zöldségnövények fejtrágyázására is, pl. a paradicsomot virágzásban az öntözővízhez adott trágyalével fej trágyázták. Az árasztásos öntözéses kertésztelepek számát 1881 óta kiemelik a statisztikák, amelyek adatai szerint 1881-1885 között 358 ha, 1886-1890 között 692 ha 1891-1895 között 1025 ha volt az öntözéses zöldségtelepek nagysága. 581 RÉVÉSZ, 1909. 12. 582 PALOV J. 1985. 81-85. 583 RÉVÉSZ, 1909. 12. 584PALOV, 1985. 85. 309
