Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Földművelő gazdálkodás - Sági Norberta: Földművelés Újszilváson a XX. század második felében
dók többsége, s azokon belül is a nők törekszenek arra, hogy saját fóliájukban (melyek nagysága a gyakorlat megszerzése során szintén növekszik) a család, esetleg az ismerősök részére palántát neveljenek, s azokat a fóliában szétültetve paprikát, paradicsomot termesszenek. Gyorsabban és nagyobb sikerrel lehet így zöldségfélét termeszteni, s erre a nőket a bolti árakon kívül az újító kedv is ösztönözte. A családok a zöldségszükségleteiket saját kertjükből jórészt fedezni tudják. A pincék, vermek a tavaszi friss zöldségek megjelenése idejére ürülnek ki. Többlettermelés jóformán nincsen, a zöldségboltokba és a napi kispiacra leginkább idős azszonyok viszik eladó felesleges terményeiket. Fóliás virágkertészet A fóliához kapcsolódóan szólunk néhány szót a virágtermelőkről. A virágtermelés (krizantém, szegfű) egy olyan ágazat, amihez a falu talaj adottságai nem jók, ami rendkívül időigényes és ahol a saját siker mások sikertelenségnek is függvénye. Adott esetben azonban a virágkertészet jó jövedelemforrás. A befektetés igen nagy, hiszen a talajminőséget javítani kell, a növényvédő szereket be kell szerezni, és a fólia, a fűtés költségei még mind kérdésessé tehetik, hogy az évet nyereséggel záijae a termelő. A falu három virágkertésze a településen kívül adja el virágait, kiskereskedő virágárusoknak és nagykereskedőknek, felvásárlóknak egyaránt. A helyi árusítás lehetőségeit azonban emellett is igyekeznek kihasználni, ezért a virágtermesztés mellett virágkötészettel is foglalkoznak. Egy induló virágkertészet magas bekerülési költségei, a kezdettől szükséges szaktudás és a nagy anyagi kockázat miatt nem várható a virágkertészetek számának további növekedése. Szántóföldi növénytermesztés Valamikor a parasztcsaládok számára az aratási időszak a munka legjavát jelentette, amiből kimaradni nem lehetett. A kisparasztok többsége, mivel a saját gabonából a családot nem tudta volna eltartani, részes aratást vállalt a helyi, közeli s távolabbi nagygazdáknál, beállt a cséplőbandákba, hogy így 1/10-es, 1/12-es aratással (s annak rájuk eső hányadával) igyekezzen megszerezni az egy évre szükséges gabonát. A cséplőbandák rendszerint ugyanazokból az emberekből álltak össze évről évre, a cséplőgép-tulajdonos a megszokott embereivel dolgozott. A faluban az 1940-es évekből 4 középparaszti családról tudunk, aki cséplőgép-tulajdonos volt. Egy 1950-es mázsakönyv szerint, mely a csépeltetőket, az általuk cséplésre vitt gabona fajtáját és mennyiségét tartja nyilván, a szóban forgó cséplőgépen 35-en csépelteitek gabonát két héten belül.560A csépeltetők között nem ritka a 30-40 q és még ennél is jóval több gabonával rendelkező gazda. A földosztáskor igyekeztek oly módon eljárni, hogy a falu határában lévő különböző minőségű földekből mindenki egyformán kapjon, így általában a juttatott földterület fele kötött talaj, „fekete” volt, másik fele pedig homok. Ez megfelelt az ak-560 д gazc}ák között egy tápiógyörgyei és egy jászkiséri lakos is szerepel. Valószínűnek tartjuk, hogy ők itt arattak, s a járandóságukat csépeltették ki hazautazásuk előtt. 297
