Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Termesztett növények - Balla László: Termesztett gabonafajták a XX. században
rultak a termésnövekedéshez. Az ábrán követhető a vezető fajták változása is. A tíz évvel ezelőtt vetett fajták közül 2000-re csak kettő maradt az élvonalban, a Jubilejnaja 50 és a GK Öthalom. Az igazán sikeres fajták ma azok, amelyek legalább 10 évig köztermesztésben vannak és/vagy 10%-nál nagyobb a vetésterületük. Ezért a már említett martonvásári vezető fajták mellett genetikai haladásnak kell tekinteni az említett két fajtát is. A termésátlagok növekedése két tényező együtthatásának az eredménye. Az egyik az agronómiái haladás, a másik a genetikai haladás. Ezt már az 1960 és 80 között eltelt 20 év alatt kalkuláltuk a Bezosztaja 1 termesztésének kezdetén és végén. Akkor azt állapítottuk meg, hogy az évi 218 kg-os növekedésből 118 kg az agronómiái, 100 kg a genetikai haladásnak köszönhető. Ez ma is érvényes! Megállapítható tehát, hogy az elmúlt negyven évben a búzanemesítésre fordított erőfeszítések meghozták a várt eredményt. A magyar búzatermesztés újra magyar fajtákon alapszik. Az eddigi eredményeket bizonyára újabbak követik majd. 3. ábra: Az ötéves termésátlagok és a fajták változása Magyarországon (1961-1990) 234