Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Termesztett növények - Surányi Béla: Régi gazdasági növényfajták, tájfajták a XVIII-XIX. században
19. században a termesztett búzafélék közül az aestivum-búzák vették át a vezető szerepet, amelynek géntartaléka Galícia, Bukovina, Besszarábia és Ny-Ukrajna térsége volt317, ahonnan 1863 után felújították a magyar búzaállományt. A hazai termesztést a tájfajták uralták, 1768-ból már van írásos adat a bánáti búzáról.318 * A Tisza vidéki fajta még az 1950-es években is föllelhető. A tájfajták közé tartozott a somogyi tar, az őrségi fehér, az őrségi vörös.3111 A bécsi tőzsde 1885. évi minősítése szerint a legjobb minőségű búzák sorrendje a termesztőtájak alapján a következő volt: Tisza vidék, Fejér megye, Pestvidék és Bácska. Ez bizonyos fajtabéli különbséget is jelentett. A 19. század utolsó harmadában megindult az uradalmi nemesítés és az első nemesített fajták, így a diószegi búza320 a Felvidéken, a Tisza vidéki tájfajtából előállított Székács-féle fajták321, melyeket szinte az egész országban vetettek. Az Eszterházi és Hatvani fajták termesztése egy szükebb régióra korlátozódott. Az Arad megyei Bánkúti uradalomban Baross László nevéhez fűződik a legendás Bánkúti 1201 (1205) búzafajták kinemesítése, amelyek termesztése a 20. század második feléig az ország nagy részén folyt, túllépve a politikai határokat. Különösen az Alföld déli, a Dunántúl DK-i, ÉNy-i része tartozott szorosan e fajták termesztőtájához. „A rozs másodlagos géncentruma a Rajnától keletre eső területen” alakult ki322 : a Kárpát-medencében csak a római kortól fordul elő tömegesen (maglelet). A gödöllői uradalomban323 324 325 a 18. század közepén a rozs volt a főtermény. Tájfajtáit - az őszi változatok - főleg a Dunántúlon az 1890-es évektől kiszorítják a külföldi nemesített fajták. Értékes tájfajta volt a Nyíri rozs, a Szent Iván vagy János-napi rozs, amely orosz eredetű volt, s termőtája pedig a Felvidék.124 A rendszeres nemesítés megindulásáig az ún. paraszt-rozsok (pl. Bakonszent-lászlói, Szerémségi/Ruma) és a külföldi fajták (Petkusi, Jeruzsálemi, Schlanstaedti, Hanna stb.) voltak gyakoriak. A 19. század végére lassan kiszorult a vetésterületből a búza-rozs keverék, a kétszeres vagy abajdóc, néhol még később is fel-felbukkanva.32! Az egyik legősibb kultúrnövénynek az árpának formaválasztéka már létezik a késői neolitikumban.326 A 19. század elején több árpafélét327 említenek a gazdasági szakírók. Az őszi árpát takarmánynak, a tavaszit sörárpának termesztették. A Felvidék tájfajtája a tót árpa volt328 , a nemesített fajták közül pedig a kétsoros Hanna ár-317 Ua.: 97. o. 318GAÁL L. 1978. 289. o. mLELLEY J. - MÁNDY Gy. 1963. 25-27., 30. o. 320 KAPÁS S. 1969. 119.0. 321 LELLEY J. - MÁNDY Gy. 1963. 27-31. o. 322 MÁNDY Gy. 1971. 101., 103. o. 323 GAÁL L. 1978.2929. o. 324 KAPÁS S. 1969. 137-138.0. 325 GAÁL L. 1978. 293-294. o. 326 KAPÁS S. 1997. ll.o. 327 GAÁL L. 1978. 296. o. 328 KAPÁS S. 1969. 146. o. 182
