Novák László Ferenc (szerk.): Gazdálkodás az Alföldön. Földművelés - Az Arany János Múzeum közleményei 9. (Nagykőrös, 2002)
Határhasználat - Vadász István: A táj átalakulása és a mezőgazdasági termelés szerkezeti változásai a XIX. század végén és a XX. században az Alföldön
II./ A Tisza szabályozás hatása, az egyeki határ természeti képének, határhasználatának változása napjainkig Az 1840-es évek második felétől kezdődő folyószabályozás és ármenetesítés gyökeresen megváltoztatta az egyeki határ arculatát. 1854-55 között a 65. számú átvágással levágták a Dorogmától délnyugatra lévő nagy folyókanyarulatot, mely az ún. Gäbe kialakulását eredményezte. A gátak megépítésével az ártér és az árvízmentes szint különbsége megszűnt, így a természeti táj fokozatosan elvesztette eredeti arculatát és kultúrtájjá vált. Ebben az átalakulásban az ármentesítés utáni második lépés az ármenetessé tett határ mélyebb fekvésű területeinek lecsapolása, majd belvízmenetessé tétele volt. Ez a Hortobágy vidékén az 1880-as évektől vette kezdetét. Lecsapoló és belvízelvezető csatornarendszerek épültek. Az egyik főcsatorna rendszer az Alsóselypes-Hataj-Völgyes-Arkus-ér vonalán épült meg, mely az ohati határrész - különösen a Völgyes, illetve a belső-ohati térség - vizeit vezette el. A tiszafüredi belvízi öblözethez tartozó egyeki határból a belvizet a Tiszafürednél 1882-ben épült zsilipen át vezették el, melyhez a Tiszafüredi-főcsatorna rendszer 1925-ben, a vízátemelést segítő torkolati szivattyútelep pedig 1928-ban épült meg. A főcsatorna rendszer nyomvonala az egyeki határban a Bodajcs és a Kóta-ér nyomvonalán haladt.250 Az átalakítás 3-4 évtizede mindenütt a szántóföldet tette uralkodóvá. A falu északi határában elősször a korábban legelőként használt területeket (Páskom, Szigethát, Zsellérpáskom, Szilágypáskom, illetve az ohati határ északi részében az ökörlegelő), majd a Saruka, a Felső-rét nagyobb részét, a Herephez közeli Kis tanyasi dűlőt törték fel. Jóformán csak a legmélyebb fekvésű, vízzel borított részek, erek (pl. Holt-Tisza, Herep, Szilágy-ér, Töviskes-ér, Bodajcs) vagy mocsaras területek (pl. Tökös, Sár-zug) maradtak vissza. Itt a paraszti földtulajdon vált uralkodóvá: a Zsellérföldön a zsellérek 2-2 hold földhöz jutottak, a Kis-tanyasi dűlőben pedig 1920. után jutottak kisparcellához az igénylők. Az 1910-es években a belterülettől északra, a fűzfákkal övezett gáton át, a dorogmai révhez épült ki véglegesen a földút: itt komp szolgálta az átkelést. Az egyeki határ nyugati, egykori árvízjárta oldalán is a szántó lett a meghatározó. Ezen a részen már a XIX. század első felében kialakult a Füredre vezető földút, amely a Bódi Miska-hát-Korcovágy-Morotvapart hátasabb részein át haladt a füredi rét felé. A XIX. század második felében a Tisza-dűlő, a Bódi Miska-hát,a Falunyilas, a Pap-tanya, a Korcovágy, a Nagy-Morotva környéke után a további határrészek (Ordító, Kisbékás, Gyékényes) is fokozatosan szántóvá alakultak, majd megkezdődött a tanyák kialakulása is ezen a területen. Az ohati határrészen a Kétökrű-halom-Asott-halom-Petzen Pál-halom-Strázsahalom-Nyerges-halom-Fene-halom térségében lévő szántókhoz az ökörhalmi legelő feltörésével az 1860-as években kezdődött meg a szántóterület bővülése, melyet a déli részen a Csórés-dűlő 1920-as évekbeli kiosztása, majd a Meggyes környékbeli szántóterület bővülése követett. A rét-legelő a Teleki-rét, illetve az Ürgeháttól délre fekvő, valamint az ohat-pusztakócsi vasútállomás körüli területekre, a nádas-mo250 A magyar vízszabályozás története (szerk.: Ihrig Dénes), pp. 312-313. 153
