Hann Ferenc (szerk.): Tőrös Gábor szobrászművész, Nagybánya kiállítása. Szentendre, Művésztelepi Galéria, 1990. június 8 - július 22. (Budapest, 1990)
Tőrös már eleve a nagy modem, nem ábrázoló figurálisok (Archipenko, Zadkine, Moore stb.) nyomán keresi a maga „ősformáját”, miután a Szervátiusz-Vida szoborfaragó stíluskörben tett első lépések után meggyőződik, hogy ez az út számára járhatatlan. Az átmenet szakaszában (1968-1972) már a felhasznált anyagok (samott, beton, alumínium) természete is a hangsúlyozottan függőleges formabinjánzás technikájának kedves (Energia. Idő. Ikarosz. Totemisztikus figura stb.); ebben az első sorozatában fokonként, s egyfajta hűvös figurati vitás jegyében áldozza fel az antropomorf elemeket a konstruküvisztíkus anyagkezelés, formafejlesztés oltárán. A hetvenes évek elején tér át a bronzra, s noha amúgy is jellemző sajátosság volt Erdélyben, hogy aki csak tehette, saját öntőkemencét épített, Tőrös, nagybányai kohómémök barátai segédletével a viaszvesztéses bronzöntésre alkalmas műhelyt rendezett be, amelyben akár héjvékony falú precíziós öntést is végezhetett. Az indulati és formakereső pokoljárást A várakozás szikláján kezdi (Dante-sorozat 1974-ből). de az Ólomcsuhás. a Zsarnok, a Lépő alak I. és П., a Karnevál meg a többi alvilági látomás „bugyrain” át csakhamar elébe tárul az Örvény!és (I., II., HL, bronz és viasz, 1980-81.) fakturális gyönyörűsége és tudati gyötrelme, hiszen amikor már mindent tud a technikáról, az anyagról, a tömegről, akkor válik legkínzóbbá a titok: a dolgok és összefüggéseik mögött rejtőző őserő, ősrobbanás mibenléte. A hetvenes-nyolcvanas évek lelki, tudati és fizikai megpróbáltatásai (a securitate állandó megfigyelése és zaklatásai közepette) megszakítás nélkül újra- és újrakezdődő teremtés-drámákként , játszódnak le” a Próféta, a Gyász. A köpenyeg. a Nagy figura palásttal és töviskoszorúként viselt bohócsapkával, a Magány, a Memento, Az eltérítés pillanata csurgatott-gyfírt-áttört meteoritszilánkjaiban. A szobrász demiurgoszként s egyben Prométheuszként ítél és szenved kortársai nevében a kortársai vétségeiért. Nem véletlen, hogy Madách művétől, alakjaitól, Tragédiájának érvényességétől egyszerűen nem tud szabadulni, s mint vezérmotívumhoz tér vissza a témához, de a téma feldolgozásaiban örökké az egész not his way. In the period of transition (1968-1972) even the nature of the media he tried (chamotte, concrete, aluminium) suggested a preference for a stressedly vertical proliferation of form (C.f.: Energy, Time. Icarus, Totemlstic Figure etc.). In the first series in the name of a certain cool figurativity he sacrificed anthropomorphous elements for the sake of the Constructivistic treatment of the medium and for the evolution of form. In the early 70s he changed over to bronze, and although there has always been a tradition among Transylvanian artists to have their own metal foundry, Tőrös - with the help of his metallurgical engineerfriends, has managed to establish a workshop for high precision metal casting by lost wax process. He started his emotional and inventive quest - a journey through hell - from The Rock of Anticipation (from the series “Dante”, 1974) but through the infernal visions of The Friar in Leaden Habit. The Tyrant. Walking Figure I-П, Carnival etc. he soon arrived at the factural beauty and conscious torture of Vortex (1-П-П1, bronze and wax, 1980-1981) since when the artist learns all of the technique, the material and the mass the secret - of the nature of the Big Bang, the ancient force hidden behind the things and connections - is becoming an even more tormenting reality. The spiritual, intellectual and physical trials of the 1970s and 80s (while he was constantly watched and harassed by the Securitate) are reflected in the form of recurring dramas of creation, in the liquated, folded and pierced meteorite splinters of the Prophet. Mourning. The Robe, Big Figure with Mantle and Fool’s Cap Worn as a Crown, Solitude. Memento and The Moment of Hijacking. The sculptor judges on behalf and suffers instead of his contemporaries like a demiurge and Prometheus. It is hardly accidental thus that he cannot escape Madách’s play, characters and the validity of The Tragedy of Man and keeps on returning to the topic as a Leitmotif, but in his paraphrases he always includes the Tragedy in its totality (the complete reconstruction of human history after Madách and the reverse process of 2
