Mucsi András - Kiss Joakim Margit (szerk.): Beck Judit festőművész gyűjteményes kiállítása. Szentendrei Képtár 1990. szeptember - október. Pápa, Városi Galéria 1990. október - november (Szentendre, 1990)
■■ Az eddig - körülbelül 1933-ig készített kompozíciói - különböző siláris hatásaik ellenére - egységesek abban, hogy én-központüak. artisztikus elrendezésű és színvilágú felületeik a személyes életérzés kivetítői. s ez az életérzés Beck Judit művészetfelfogását is magában foglalja. Innentől egészen más irányt vesz Beck Judit művészete. 1934-ben - férje. Gombosi György művészettörténész kíséretében - látogatást tesz Derkovits Gyula műtermében. Nem a személyes kontaktus, a művészi eszmecsere, hanem Derkovits festői világa az. ami Beck Judit ezután keletkező munkáit hosszú időre meghatározza. A síkdekoratív művészettől a látványt elemző, bontott, reflexekkel teli festőiségű képek felé a Janó szolgáltatja az átmenetet. A kék-barna tónushatású kompozíció Derkovits színvilágáról árulkodik, a karakterképzésben azonban még az egzotikus jegyek uralkodnak, s csak fokozatosan változik festőjük emberszemlélete. A Vili címűn a fejszés alak arcvonásai még mindig fontosak, de ez a részlet már beépül a kép egészébe: zöldesokkerben vörös reflexei gazdag festőiségükkel hatnak, s balra, az előtérben kanyarodó füst (remek kompozíciós elem!) konkrétabb Derkovits-hatásról tanúskodik. .Mindez 1936 előtt - rövid tíz éves festői működése során történt, - s alig lehet festő életében nagyobb fordulatról beszélni, mint amit az imént elemzett művek alapján konstatálnunk kell. A festői „cn"-ből belülről kivetülő mondanivalók hátrább szorulnak, az ecsetet a továbbiakban egy altruista szemléletű emberbarát kezeli. 1936-ban került először Szentendrére, az általa ismert és becsült Modok Mária, Gráber Margit. Perlrott Csaba Vilmos és a legrégebben: gyerekkora óta tisztelt Kmetty János nyári működési területére. Szentendre az ismert pályatársak munkái alapján a természeti széphez és a társadalmi mélyrétegekhez való közelség lehetőségét biztosította számára. Tamás Galériabeli gyűjteményénycs kiállításán bemutatott festményei nagyrésze itt készült: a monokróm színvilágú alvó csecsemő, az ugyanilyen hangulatú Altatódal, s talán a munkáscsalád estéjét megörökítő kép is. A harsány tónusok eltűntek, nincs semmi fölösleges, az érdekességet taglaló ecsetvonás sem. A szinte egynemű, mélytónusú angolvörösek érzelmi azonosulásról tanúskodnak. A valóság kitágult a festő számára: nemcsak a természeti szép, hanem - akár a társadalom perifériáján megjelenő - általánosan emberi érdekli. Úgy tűnik, hogy ebben a kitágult világban is megtalálja esztétikai igényeit: a mély érzelmi viszonyt, mely a gyermeket anyjához fűzi. egy bensőséges, tompán derengő angolvörössel érzékelteti. Az ábrázolás közvetlen közelről történik, a környezet tárgyi jelzése erősen redukált. Az intim, sötétre hangolt tér csak a figurák plasztikáját érzékelteti. Ez az egynemű homogén színhatás mélység és távolság nélküli: legalább annyira eredeztethető egy kis szoba alkonyi homályából, mint amennyire a festő indulataiból, érzelmi hőfokából. Modok Mária festett hasonló anya-képeket, Gráber Margit hasonló portrékat, (nagy mulasztásunk, hogy őket sem ismerjük eléggé, s így esetlegesnek tűnhetnek a szellemi kapcsolódások.) Beck Judit ekkori csendéleteit a figurálisokhoz hasonlóan képezte: embert helyettesítő közeget festett általunk, tömbbé záródó virágcsokrokkal, konyhai kellékekkel. Nem a tárgyak önmagukból eredő formai szépségével, hanem egy belülről megélt, a formára és a színekre kivetülő érzelmi azonosulással. 1938-as kiállítását követően 1940-41-ben hasonlóan monokróm kompozíciókat festett, melyeknek legfőbb jellegzetessége az előzőekkel szemben a komor, kékesfekete színhangulat, ám ismét portrészerű ábrázolásokban, s úgy tűnik, személyes mondanivalóval. Az Ülő nő térdelő modellel merengő hangulata magának a festőnek az élethelyzetére vonatkozhat. A Várandós asszonnyal és a Szcntpál Monika cíművel együtt azonban mégsem egészen portré, s erre nemcsak az egyéni karakterjegyek csökkent érvényesülése hívja fel a figyelmet, hanem a képeket összekötő egységes szándék. Ez a szándék pedig a különböző élethelyzetek feletti meditálás. sorsvallatás. A szentendrei festészet talán legsűrítettebb ábrázolásai azok a tájképszerű alkotások, illetve szocioportrék,melyek e vidéket és-a hozzá tartozó embert ábrázolják, alkalmat adva ezáltal festőjüknek személyes érzelmeik tolmácsolására is. Jórészt ez a tematika a hordozója a népről, nemzetről és nemzetiről formált gondolatoknak. A harmincas évek sajátos, az összes művészeti ágban megfogalmazódó problematikája ezek köré a gondolatok köré sűrűsödik. Barcsay. llosvai Varga István. Paizs Goebel Jenő. Ámos Imre. Anna Margit. Modok Mária. Gálffy Lola. Gráber Margit egyaránt alkalmazták ezeket a műtípusokat - természetesen különböző hangsúlyokkal (a személyes érintettségtől függően), és különböző stíluseszközökkel. Beck Judit egy közvetlenül Derkovitstól kapott kép-eszmével jött Szentendrére és tagolódott be abba a derékhadba, amely esztétikai igényén túl gondolati tisztázottságra, tágabb valóságlátásra törekedett, s a társadalmi valóságot is figyelemmel kísérte. A harmincas évek végétől datálódó tájképei nem lokális érdekességek - miként említett kortársainál sem azok. Jelképesek: olyan helyszínek, ahol sorsűzött emberek görnyednek az utcákon, nekifeszülnek a munkának, küzdenek az elemekkel. Kompozíciói határozottan feszítettek: a képszél elmetszi alakjait, a mondanivaló érdekében gyakran oldalraszorulnak, háttal láthatók. Beck Judit e témáinak további jellegzetessége, hogy 10
