Aladics Antal - Kerekes László (szerk.): I. Pest megyei Iparművészeti Tárlat 1986. október - november. Szentendrei Képtár (Szentendre, 1986)
I. PEST MEGYEI IPARMŰVÉSZETI TÁRLAT 1986 OKTÓBER-NOVEMBER SZENTENDREI KÉPTÁR Ebben a kiállításban a legfontosabb, hogy létrejött. A kétévenként jelentkező Pest megyei Tárlat, a képzőművészek rendszeres kiállítási fóruma nem vállalta fel a területen alkotó iparművészek bemutatását. Nem is nagyon tehette, hiszen az országnak képzőművészekben leggazdagabb megyéjében nem kis feladat a festők, szobrászok, grafikusok seregszemléjének megszervezése sem. A szervezők a teljességre, s az egyensúly megteremtésére törekszenek és elég erősnek érzik az iparművészeket, hogy új hagyományt teremtsenek rendszeres reprezentatív bemutatkozásukkal. A szándék megvalósításának nehézségeire vall, hogy a kiállítás anyaga szinte az utolsó pillanatban állt össze, így az érdemi méltatástól el kell tekintenünk. 80 iparművészt kértek fel a rendezők. Azokat, akik itt élnek vagy más kötődésük van a megyéhez. A kiállítók között az idősebb és fiatal alkotógeneráció, a kísérletező kedvű és a hagyományos szemléletű egyaránt jelen van, a műfaji gazdagság is reprezentálja a mai magyar iparművészet minden jellegzetes válfaját. Természetesen következik a fentiekből, hogy a színvonal is változatosan sokarcú. Elgondolkodhatunk, hogy a közművelődés szokásos kiállításszervező gesztusán túl, (ez a gesztus sem kis dolog ma, mikor gyakran vagyunk tanúi a már jegyzett kiállítások elfáradásának, érdektelenné válásának, vagy pénzszűke miatt a fennmaradásért való harcának) vajon milyen haszna lehet ennek a kiállításnak tárgykultúránk fejlesztése szempontjából. Azt gondolom, megmarad a kiállítások adta lehetőségek korlátái között, jelentősége nem több, nem kevesebb. Nem több, mert csepp a tengerben. A mindennapokban uralkodó anyag, forma és funkció tiszteletét nélkülöző „ipari művészetet” feledtető (tisztelet a tűrhetőnél is kevesebb kivételnek) ünnepi pillanat. Az igényes tárgyteremtők pünkösdi királysága. Azért sem több, mert az iparművészeti kiállításokat látogató közönség régóta tudja, hogy ezek a kiállítások legfeljebb karbantartják vonzalmát a szép,és funkciójukat is teljesítő tárgyak iránt, de tartós, állandó, természetes kapcsolatot ritkán köthet az itt látható tárgyakkal. Modellé válásukig hosszú és rázós út vezet a műtermek - kiállítások világából az iparon át a kereskedelemig. És nem is kevesebb ennek a kiállításnak a jelentősége, mint amit egy jó kiállítás jelent. A közművelődés hivatásukat szerető közvetítői még mindig bíznak abban, hogy a széppel való minél gyakoribb találkozás „anyagi erővé” válhat, a kontraszt igényt és vásárlóerőt teremthet. Végül lehetőséget ad a tárlat egy új, - regionális jelentőségén túlnövő - számontartható fórum megteremtésére is az itt élők művészi teljesítménye által. Prokai Gábor
