Aladics Antal (szerk.): A szentendrei Ferenczy Múzeum képzőművészeti gyűjteményének gyarapodása 1980 - 1985 között (Szentendre, 1985)

Tartalom

ségei gazdag lehetőséget rejtenek a festői ábrázolásra. A húszas évek elején elsőként tett javaslatot szóban és írásban egy szentendrei művészkolónia megalapítására.

Szentendrén elsősorban akvarelleket festett. Nem a szokásos értelemben vett akvarellek ezek. Az ecsetvonások könnyedsége, formai szabatossága, színbeli tisztasága és változatossága a távol-keleti tusfestők munkáival, technikájával mutatnak rokonságot. A természet döntő szerepet játszott művészetében. Kedvelte » fényben, színben dús tájakat. Művészi hitvallása volt: együtt élni a pillanattal. Ez egyben a témával, a modelljei sorsával való azonosulást is jelentette. Nem a látszatra törekedett, hanem a jellemet, az egyszerűséget, a tisztaságot kereste.

Nyughatatlan újító, szervező, új életforma után kutató művész volt. Művészi munkásságát nagyfokú társadalmi aktivitással párosította. Humorral fűszerezett, agitatív hangú újságcikkeiben kora képzőművészeti kérdéseiről, művésztársai tevékenységéről, szociális problémákról írt. Mestere volt az ízes magyar szónak.

Boromisza jelentős helyet képvisel а XX. századi magyar művészetben. Teljes életművét évenként változó kiállításon mutatjuk be ebben az emlékszobában, mely lakása és egyben műterme volt.

A tárlóban a munkásságára vonatkozó dokumentumok láthatók: meghívók, katalógusok, kritikák, egy székely kalendárium és a festő egyik saját költeménye.

A bejárattal szemben saját tervezésű festéktartó ládája;tábori állványa, széke és botja kapott helyet.

Az ülőbútorok hortobágyi díszítésű gobelinjeit szintén ő tervezte. A kiállítás a művész születésének 100. évfordulója alkalmából nyílt meg a Ferenczy Múzeum rendezésében. Reméljük, segít abban, hogy Boromisza Tibor elfoglalja méltó helyéta szentendrei és a hazai képzőművészeti életben.

Lécfalvi Alexa