Molnárné Hajdú Margit: Vezető a Nagytarcsai Falumúzeum kiállításaihoz (Szentendre, 1977)
jenek. Halásztak, vadásztak, később pásztorkodtak, majd földet műveltek. A talált edénytöredékek alapján falunkban a településnyomok kora a neolitikum (újkőkor) vonaldíszes cserépedénykultúrájának az idejére tehető. Az 1—8. szekrényig látható az 1960. év után leletmentéssel, valamint régészeti ásatások által feltárt emlékanyag. Mindez tudományosan bizonyítja, hogy kik voltak az itt élő népek és mivel foglalkoztak. Az 1. szekrényben az új kőkor (neolitikum), i. e. 5500—2300 emlékeit találjuk: 2 csiszolt kőbalta félbetört darabja, az ökölkő, a fenőkő és az őrlőkő töredéke bizonyítja az újkőkori ember jelenlétét. A 2. szekrényben a rézkor (i. e. 2300—1900) emberének tárgyai sorakoznak: Az obszidián magkő (tokaji vulkáni üveg), és az abból pattintott kőkés, a füles köcsög, a csúcsos dudordíszes köcsög, a domború vonaldíszes lapos cseréptál, benne állatcsonttal. Mindez egy zsugorítva eltemetett rézkori férfi csontváza mellett feküdt. A 3. szekrényben szintén a rézkorból számazó két füles köcsög, füles és dudordíszes fazék, valamint egy urna található, amelyben a rézkor 2. felében a halot-Kőbalta fele a neoliiikumból Kőkés a rézkorból 32
