Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - BAGI GÁBOR: Bevándorlók Szolnokon a XIX. század első felében, s szerepük a mezőváros életében
Magyar Királyhoz czimzett vendéglő és a törvényszéki épületünk — mellyeknek mindenike két-két emeletes — felépítése által városunknak kiépülésére kedvezőleg hatott, ennélfogva a képviselőtestület a boldogult érdemeinek elismeréséül, a városi közösség nevében elrendeli, hogy holt tetemei Szolnok városába ... hozassanak, és az örök nyugodalomnak itthon adassanak át." Obermajert a helyi sajtó nekrológja Szolnok második felépítőjének nevezte, — joggal. Tevékenysége talán nem látványos, alkotásai azonban máig megvannak, vagy hosszú ideig meghatározóak voltak a város életében. Vele zárult le az egykori ács-építőmesterek sora, tragikus halála pedig már a kapitalista időkre utalt. Mivel Sándor nevű fia is hamar meghalt, a család emléke gyorsan eltűnt Szolnokról. 59 III.3. MÜLLER ADOLF Tunkel és Obermajer után harmadikként egy olyan személyt kell kiemelnünk, immár az ácsmester családok sarjai közül, aki már nem volt építész, a művészethez azonban már jóval több köze volt. Müller Adolf János Imre (1825. aug. 30.- 1891. dec. 23.) már Szolnokon látta meg a napvilágot. Édesapja Müller Imre ácsmester volt, édesanyja Homályossy Borbála (1804-1830. aug. 16.), Tunkel Ferenc lánya. Szüleit korán elvesztette. Szolnokon járt gimnáziumba, majd állítólag 1841-től a Bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója volt. 1843-ban — talán apja halála miatt — belépett a császári haderőbe, és 1847-től tizedes a 62. Turszky regimentben. 1848. augusztusától Világosig ezrede 2. zászlóaljával (utóbb 122. honvédzászlóalj) a Bánságban harcolt, a szerbek ellen. 1848. szeptember 6-án alhadnagyi, 1849. január 17-től főhadnagyi, majd május 16-tól századosi rangot kapott, és ezzel jelenlegi ismereteink szerint ő a legmagasabb rangú személy, az ismert szolnoki honvédtisztek között. A szabadságharc után állítólag kufsteini várfogságra ítélték, mások szerint büntetésből besorozták, és Észak-Itáliában szolgált. Elbocsátása után hazatért Szolnokra. Itt állítólag kereskedni kezdett, de kamarai (sóházi) tisztviselőként is említik. 1864. november elejétől Szolnok közigazgatási tanácsosa lett. Úgy tűnik, 1866 elején két másik tanácsnokkal igyekezett a községi pótadó beszedését elhalasztani, és utóbb talán ezért vált meg tisztétől. Hamarosan városi kapitányként szerepelt. Müllert alapvetően művészetpártoló és festői tevékenysége miatt tartja nyilván a magyar művészettörténet. Várbeli lakása az 1850-es évek elejétől lett a Szolnokra érkező osztrák vendégművészek gyűjtőhelye. August Pettenkofen, a Szolnoki Művésztelep alapítójának tekinthető festő is rendre megszállt itt. (Ez a mai Bástya utca egyik lakóházát jelölte, a Művésztelep szomszédságában, amit pár éve bontottak le.) Müller 1859-1862 között a Pesti Műegylet, utóbb a Képzőművésze59 BONA Gábor, 1988. 425.; EGRI Mária, 1980. 120., RÓZSAFFY Dezső, 1913., Jásznagykunszolnokmegyei Lapok, 1891. márc. 12. 12. pag. 260. sz., okt. 652. sz.
