Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
MŰVELTSÉGI ELEMEK VÁNDORLÁSA - BŐDI ERZSÉBET: Keleti szláv elemek a magyar táplálkozási kultúrában
kárpátaljai magyaroknál a borscs étel napjainkra nagyon népszerű étek lett. Többféle változatban illeszkedik a helyi táplálkozási rendbe. Konyhatechnológiáját a maguk gyakorlatára, ízléséhez illesztették. Olykor egyéni ötletek szerint még kisrégiós változatát is kialakították, mint pl. a kaszony? módra főzött borscs. Gyakorisága csak egyre fokozódik, mert az önellátásra kényszerült kárpátaljai családok a hozzávaló nyersanyagokat saját konyhakertjükben meg tudják termelni. A jelenkori élelmiszeripar kínálta olcsó ételkoncentrátumok is jól hasznosíthatók az ízhatás elérésére. Az is megállapítható, hogy a kárpátaljai magyarok hagyományos táplálkozáskultúrájának egyértelműen része lett a borscs. Népszerűsége hétköznapi és vasárnapi étrendben egyaránt rögzíthető. Összetett vallási és családi szokásokkal együtt járó ünnepi étkezési rendhez viszont nem adaptálták. Annak ellenére, hogy Ukrajnában ezeken az alkalmakon ünnepi főétel. Ha a borscs, barszcz, borscs étel történeti hátterébe visszatekintünk 3 , akkor röviden a következőket tudhatjuk meg. Minden szláv nyelvben ismert. Etimológiai értelemben ősszláv eredetű. Eredetileg a vadon növő medvetalpfüvet (Heracleum sphondylium) és a belőle főzött savanyú ételt nevezték így. A medvetalpfü (népiesen libalábúfű) mocsaras, vizes talajok növénye. Rapaics Raymund szerint az ősmagyar bojtorján. 4 Napjainkban patak menti növényzetben, élősövényeknél, vizenyős erdőkben található. Emberi fogyasztásra ma már nem gyűjtik, de sertéseknek, a házi baromfiállomány tavaszi és nyári takarmányozására igen. Még nem is olyan régen végzett néprajzi helyszíni megfigyelések arról számolnak be, hogy tavasszal a vadsóska és a csalán után a medvetalpfü friss hajtásait tépdesték le, gyűjtötték össze, hogy ételt főzzenek belőle. Az ilyen leves határozottan savanyú ízű és zöld színű, frissítő hatású eledel. A medvetalpfűből sűrű, öreg ételt is készítettek. Lengyelországban mindenhol fogyasztották. Legtovább a fehéroroszok és az ukránok gyűjtötték a növényt. Később már minden savanykás ízű zöldséglevest borscsnak, barszcznak kezdtek nevezni. A keleti részeken lakó lengyeleknél már azt a zöldséglevest nevezték el barszcznak, amely céklalevet 5 tartalmaz, és savanykás ízű. A borscs lengyelországi történetét a kiváló orvosból lett táplálkozáskutató Maurizio, Adam a következőképp foglalta össze a XX. század második évtizedében megjelent könyvében: a lengyelek barszcznak (ejtsd: bárscsnak) nevezték a Heracleum sphondylium (medvetalpfü) növényt. Néhány helyen barszcznak hívták még a H. panaces L. és a H. sibiricum növényeket is. Kétségtelen, hogy közü2 Mezőkaszony Beregszász közelében található magyar község. 3 BŐDI Erzsébet, 2005b. 100-101. 4 RAPAICS Raymund, 1934. 71-72. 5 A cékla (Béta vulgaris var. rubra) Lengyelországban nagyon népszerű zöldségféle. Termesztették a XVI. zázad végétől és a XVII. század elejétől tartják számon.
