Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

MŰVELTSÉGI ELEMEK VÁNDORLÁSA - LOVAS KISS ANTAL: Két telepített falu a Kis-Sárréten (katolikusok a reformátusok között)

it, leadták az államnak a birtokaikat. A kulákokat azonban nem lehetett felvenni a termelőszövetkezetbe, ezért többen a környező városokba vagy a fővárosba költöztek. Ezzel megindult a település felbomlása. Földjeiket az 1951-ben megalapított Vörös Csillag termelőszövetkezet kapta meg. Az első téesz tagjai központi segítséggel kezdték meg a gazdálkodást kölcsön kapott termelőeszközökkel (ló, kocsi). A kórósszigeti téeszt a külső kapcsolati tőke tartotta megalakulásától kezdve életben. A vezetők pártkapcsolatainak köszönhetően a folyamatosan belepumpált pénzek biztosították a fennmaradását. A látszólagos sikerek ellenére a termelőszövetkezetek jelentős részének tulajdongyarapodását és fejlődését a rendszeres állami támogatás biztosította. Nem csak Kórósszigetre igaz, hanem általánosan elmondható a vizsgált bihari térségben, hogy az ötvenes évek elején a szocialista téesz, mint konstrukció, mesterségesen életben tartott rendszer, ahol a jövedelmezőség elérése nagymértékben pártpolitikai érdek volt. Az 1956-os forradalom után 1957-ben Petőfi néven alakult újjá a kórósszigeti termelőszövetkezet. Az agitálás hatására megnövekedett a taglétszám, 1959-re a helyi lakosok jelentős része belépett a szövetkezetbe. A tagok által bevitt termelőeszközökkel és állatokkal együtt szaporodott a téesz eszköz- és állatállománya. Kórósszigeten a tagság által bevitt tehenekkel tejtermelő szarvasmarhatelepet hoztak létre. A mezőgazdaság szocialista átszervezése után az iparszerű nagyüzemi mezőgazdaság kialakítása érdekében véghezvitt centralizáció következtében a kórósszigeti Petőfi Tsz 1967-ben egyesült a csökmői Hajnal Tsz-szel és a Búzakalász nevet vette fel. A termelőszövetkezetek egyesülése következtében a mezőgazdaság termőterülete a régióban is egyre nagyobb lett. A megnövekedett táblák elősegítették a munkafolyamatok gépesíthetőségét, ami a terület rendszeres mélyszántást igénylő, kötött talaján ugrásszerű termelésnövekedést eredményezett. Ám az egyszerűsödő vetésszerkezet, a fejlesztések és a megnövekedett gépesítettség, jelentősen csökkentette a munkaerő-igényt, ennek következtében pedig évről évre csökkent a téesz taglétszáma. Miután Kórósszigetet közigazgatásilag összevonták Csökmővel, szövetkezetét pedig a csökmői téesszel, ugrásszerűen megnövekedett az elvándorlás. A felszabaduló munkaerő nem talált magának munkát a saját lokális közegében, odahagyva korábbi életformáját más településeken, elsősorban a nagy munkaerő felvevő képességgel rendelkező városokban, az iparban helyezkedett el. Altalános lett a korábbi téesz-tagok ingázása is. Minthogy általában a fiatalabbak hagyták oda a földet, a falut, a paraszti életformát, a termelőszövetkezeti parasztság elöregedett. Jól tükrözi a népesség fogyásarányát, hogy 1967-ben a helyi plébános már csak 18 családnál végzett házszentelést.