Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
MIGRÁCIÓ AZ ALFÖLDÖN - MADARAS LÁSZLÓ: Népmozgások az Alföldön a VIII-IX. században
dalon feljegyzik, hogy a halottak között olyan előkelőségek vannak, mint Sindpert régensburgi püspök, valamint Angilramm metzi érsek, aki nem más, mint Nagy Károly palotakáplánja. Ráadásul azt is tudjuk, hogy Károly az ütközet után azonnal hazaküldi fiát, a későbbi Jámbor Lajost. Ez sem lehet véletlen, ez az esemény is jelezheti a csata nagyságrendjét, hevességét. 7 Az avar fél sem járhatott sokkal jobban. A tudun és hadserege a további másfél évtizedben már nem játszik meghatározó szerepet az avar belső viszonyokban, amihez a kivárás mellett jelentős meggyengülése is hozzájárulhatott (lásd kagán jugurrus összecsapás). Ezt az emberveszteséget tovább fokozhatta a 799-es sikertelen, Tudun által vezetett, frank ellenes felkelés. Ekkor már nem kímélték a lázadókat, a Tudun vesztőhelyen végezte, országrészének előkelőit - s nyilván népességét is - gyilkolták, deportálták a győztes frankok. Végül, de nem utolsó sorban az is mutatja a csata jelentőségét, hogy Kézai Simon krónikájába is bekerült az esemény, ráadásul nem is a magyar, hanem az osztrák hagyományból. 8 Talán ekkor válik gyéren lakottá az a terület, melyen Nagy Károly engedélyével később létrejöhetett az avar vazallus fejedelemség. S talán erre a területre telepedtek le azok, akik más vidékekről érkezhettek a Dunántúl nyugati végeire. Az Avar Birodalom törzsterületének belső szétesése 795-ben következett be. Ekkor a kagán és a második főméltóság a jugurrus seregei csaptak össze valahol a Tisza vidékén. A belháború okairól szinte semmit sem ismerünk. Viszont itt megfoghatjuk azt a társadalmi berendezkedésbeli különbséget, mely a bajáni dinasztia uralkodása és a griffes-indás társadalom között kimutatható. Míg az előbbi egy, a kagáni központból irányított egyszemélyi uralom, addig az utóbbi egy többcentrumú, hatalmi központok által irányított, társadalomképet mutat. 9 A hatalmi harc lényege közismert. Az összecsapás végén a kagán, a jugurrus és a griffes-indás népesség fegyverforgató férfi lakosságának színe-java holtan maradt a harctéren. Az országban teljes volt a káosz. Ezt kihasználva — az eseményekről nyilvánvalóan kitűnő információkkal rendelkező - Erik friauli dux 2000 ezer lovasával 795 novemberében a téli időjárást kihasználva ellenállás nélkül eljutott valamelyik kagáni szállásra, s azt kifosztotta. Zsákmányát 15 társzekéren küldte el Achenbe Nagy Károlynak, aki azután a kincseket bőkezűen szétosztotta hívei között. Kapott ebből mindenki, világi és egyházi nagyságok egyaránt. A teljes meghódítást azután Károly fiának Pippinnek a 796-os Alföldi hadjárata jelentette. O a frank sereggel átkelt a Dunán és a Duna-Tisza közén fogadta az újjonan megválasz7 NÓTÁRI Tamás, 2005. 8 BÓNA István, 1994. 71. 9 MADARAS László, 1998.