Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - NAGY MOLNÁR MIKLÓS: Adatok a gömöri fazekasok edénykereskedelméhez
Bár Galo István édesapja is szállított edényeket az Alföldre, mégsem ez volt a család fő megélhetési lehetősége. Alapvetően a földművelésből éltek, így rendszerint a tavaszi munkák elvégzése, illetve az aratás befejezés után jártak nagy ekhós szekereikkel. „A fazék ahogy volt, egymásba tettük, így egymás mellé, felállingatva, oszt minden sor közé szalmát vagy szénát kellett tenni. Hogy össze ne törjék. Hát volt úgy, hogy volt egy kis cserba rajta, de ha tört is, annyi edényből nem számított, hogyha egy-kettő eltört. Már a szekérre úgy raktuk fel, hogy már tudtuk, hogy miből legtöbb kell az asszonyoknak, vagy vásárlóknak, és már oda nyúlottónk, ahol már tudtuk, hogy hol van az az edény a szekérben. A szekér, az úgy volt megcsinálva, hogy a szekér, ahogy van a dereka, akkor a szekérnek az oldalára állítgattunk mogyorófákat, mint egy gereblyenyél, olyanokot felállítgattunk egymás mellé, meg a végiben megint úgy volt megcsinálva a szekér, hogy ki volt firkálva a saraglyának az alsó része, abba beleállíttuk azt a mogyorófákat, és áztat vékony mogyorófával öszszefontuk, hogy az egybe legyek a szekéren . " A szekeret így kb. másfél méterrel megmagasították. „Hát magas volt, már tudtuk, hogy milyen magasra kell. Akárhová mentünk, volt olyan helyek, ahol direkt olyan állások voltak, ilyen kocsmáknál, italméréseknél, osztán akkor ott volt már ilyen, állásnak mondták azt, ahol a szekérrel be tudtunk állni, aztán akkor ott is háltunk, ha az idő engedte, hogy nem voltak hidegek Ottan jóltartottuk a lovat, osztán akkor reggel már korán indulni megint, vagy más faluba árólni, vagy pedig ha voltak ilyen heti vásárok, akkor a vásárra vittük...Oszt akkor ott kipakoltuk az edényt, nem kellett mind kipakolni, csak minden fajtából: tejesfazekat, vagy korsót, vagy rátót, vagy virágcserepet, tálat, tányért." A gömöri fazekasok, fuvarosok alföldi kereskedése akkor élénkült meg újra, amikor a felvidéki területeket ismét Magyarországhoz csatolták. Galo István emlékezete szerint ekkortól ismét jelentős haszonnal járt a felvidékiek edénykereskedelme. „Ez már 1943-as évben volt, mert akkor már megnyílt a határ, oszt mehettünk erre lefelé. Egy szekér fazekat megvettem Dereskbe, egy rakományt. Volt rajta 500 vagy 600 darab tejesfazék meg korsók, meg ilyen bütykös, vagy ilyen virágcserepek, ezek is, meg tál, tányírok, ezek is voltak. Aztán megismerkedtem ott Tiszadobon egy családdal, ahol szoktam hálni is, a lóval beállani, az üzletben meg megint megismerkedtem az üzletvezetővel, ő azt kérte hogy vigyek neki egy szekér edényt, átveszi egyszerre. December 6-án indultam el itthonról. Osztán tudom, hogy Bánrévin, megétettem a lovat, meg Szentpéteren. Onnan osztan le Tiszadobra. Vittem az edényt, egy szekér edényt, magamba, egyedül. Lóval, szekérrel. Úgyhogy azon nekem jött olyan pénz, hogy mikor hazaértem, hát, ami megmaradt - mert a fazékért ki kellett fizetni az árát - azon vettem hát egy tehenet, mert egy tehén ára maradt nekem meg. Öt nap alatt megjártam, oszt öt