Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - KLAMÁR ZOLTÁN: A fűszerpaprika termesztése és a növényhez kötődő piaci kapcsolatok a Dél-Alföldön
kozhatunk, jóllehet a leköltöző családok már elhagyták a falut, és visszahúzódtak, az egykori kibocsátóhely közeli vidékre: Szabadkára. A távozókkal azonban nem szűnt meg a fűszernövény termesztése, hiszen ha adottak a feltételek vissza-vissza térnek a termesztéshez a falu parasztgazdaságai. Ugyancsak az első világháború körüli években jelent meg a fűszernövény a Magyarkanizsával szomszédos Törökkanizsa határában. A termesztés felfutása, ahogyan a magyarkanizsai községben, úgy a törökkanizsaiban is a trianoni békediktátum után, a királyi Jugoszláviában vált mind jelentősebbé. Az új határ megvonásával kialakult tehát egy - a szegeditől nagyságrendekkel kisebb, de arra a termesztési és feldolgozási hagyományra épülő - újabb fűszerpaprika termesztő és feldolgozó körzet. Lényegében mindenütt a kistáj településein megtalálható a parasztgazdaságokban a növénykultúra, de csak kampányszerűen foglalkoznak ipari paprikával. Amennyiben olyan értesülésekre tesznek szert, hogy jó ára lesz a termésnek, akkor sokan termesztenek, vagy ha előző esztendőben jól fizetett, többen nekibátorodnak. Munkaigényes volta miatt kevesen foglalkoztak vele, ugyanis szedéskor sok munkáskéz szükségeltetik, és nem mindig éri meg napszámosokkal dolgoztatni. Az összesegítés viszont a szedéskor azért nem működik, mert abban az időben mindenki a saját termésének a betakarításával van elfoglalva. Ha keveset sikerült első osztályúként eladni a fűszerpaprikából, akkor könnyen elvitte a remélt hasznot. Mindezek ellenére azonban a vetésterület mindig megmarad egy optimális szinten. Tehát szem előtt tartják a gazdaság gabona- és takarmány igényét. Ennek függvényében határozzák meg a paprikával bevetendő terület nagyságát. A vizsgált száz év alatt bizonyos változások tapasztalhatók a termesztésben. A század első felében a paprikamagot a termesztők saját, előző évi termésükből hagyták meg. 17 A magot mosták, válogatták, szárították. Februárban, meleg helyiségben, a beáztatott magot nedves ruhával letakarva csíráztatták. A kicsírázott magokat előre elkészített kerti melegágyakba 18 szórták, és a tetejére érett marhatrágyát, vagy kevert marha és disznótrágyát, majd homokot szórtak. Az ágyás tetejét, hogy a mag körül a talajt tömörítsék, deszkával „letapsikolták." Utána meglocsolták, majd a palánta növekedése idején folyamatosan öntözték, hét héten keresztül, addig amíg nem hozott hat levelet. Májusban a megerősödött palántákat felszedték, és a palántálásra előkészített földbe ültették. A paprika alá a föl17 Katona Pál két adatközlőt idéz kéziratában, Bencsik Ferencet és Ördög Istvánt. Életkorukra vonatkozóan nem közölt adatokat. Zentai Múzeum kézirattára. Katona Pál 1962-es gyűjtése. Leltári szám nélkül. 18 „Amikor kicsírázott, a kertben palánta ágyásokat csináltak 10-20 lépés hosszúságban. Március végén elszórják a magot, a tetejére érett marhatrágyát, vagy kevert marha- és disznótrágyát, majd homokot szórnak és azután deszkafurkóval jó erősen letapsikolják." Zentai Múzeum kézirattára, Katona Pál 1962-es gyűjtése. Leltári szám nélkül. Vö.: JUHÁSZ Antal, 1996/c. 303.
