Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - CSOMA ZSIGMOND: Erdélyi gyümölcs az Alföldön
A tartósításnak több módja is volt. Mindenekelőtt az aszalás. (Aszú keörteövelyt 1624-ben is készítettek.). Magyarsároson a vesszőből font, négy lábon álló aszalók a XX.. század második harmadáig működnek: a cikkekre felszeletelt körtét ráhelyezték a lészára, lefedték és alája tüzet raktak és füstölték a gyümölcsöt. Az 1930-as évektől a cukor elterjedése miatt már csak ritkábban, sütőkemencében, kenyérsütés után aszalnak: a cikkekre felszeletelt körtét a még meleg kemencébe téve hagyják száradni, aszalódni a következő kenyérsütésig. Az aszalt körtét szárazon is fogyasztják, vagy gyümölcslevest készítenek belőle, süteményeket, lepényeket ízesítenek vele. A XVII. században már ismert tartósítási mód a liktárium vagyis befőtt főzés: ehhez azonos mennyiségű muskotály körtére és forralt mézre volt szükség. 34 Az udvarban körtvélyes bort is készítenek (1677, EMSZtT). A felesleges körtét a korai időkben is forgalmazzák. 1596-ban Udvarhely-széken „udvarokon keurtúely állott a' zekererí\ Hosszúaszón 1836-ban valaki csupán hat vékát értékesít. 1635-ben Marosvásárhelyen, 1816-ban Déván piacról hozatnak körtét, hagymásláposiak 1722-ben Bányán adják el. Az aszalványok szintén Erdély fontos kiviteli cikke volt, amely között a FelsőUdvarhely-széki körte-alma aszalvány is szerepelt. 35 A nagymértékű erdélyi alma és körte aszalás írásos nyomai az 1600-as évekig visszavezetnek. Apafi Mihály fejedelemsége idején készült kimutatás szerint egyes kincstári birtokok feljegyzéseiben 400 köböl feletti nemes és vad almából, körtéből készült aszalványt említenek, mint adóköteles terméket. Az aszalás jelentős megélhetési forrása volt Udvarhely-szék felső falvaiban élő székelyeknek. A Nyikó- és Gagy- menti településeken majdnem miden háznál aszaltak. Főleg körtéből, almából valamint szilvából készítették. Részben a saját szükségletét fedezte, részben árucserealapot vagy kereskedelmi cikket jelentett. Az aszalvánnyal lejártak Korond és a nagyobb települések piacaira. Messzibb vidékekre szekérrel is elmentek, ahol a hegyekben nehezen megtermelhető terményekre, gabonára, kukoricára, mustra, borra- cserélték az aszalványokat. A Kisküküllő-mentén egész Dicsőszentmártonig, illetve a Szászföldig eljutottak. A cserearány megállapodás kérdése volt, de általában egy az egyben alkudtak meg: egy véka gyümölcsért egy véka gabona. Az aszalványok a téli táplálkozásnak fontos részét adta. A böjti étkezés jellegzetes elme volt. Az aszalóban feldolgozott gyümölcsöt felhasználás előtt megmosták, hogy a füstöt eltávolítsák. A megtisztított aszalványt vízben áztatták néhány órán át, és csak ezt követően főzték meg. Főzés után nem közvetlenül fogyasztották. Megvárták, míg kihűl néhol egy-két napig hagyták állni hűvös helyen. Ez alatt a gyümölcs megduzzadt, visszanyerte eredeti térfogatát valamint édes levet eresztett. 34 SURÁNYI Dezső, 1987. 110, MISZTÓTFALUSI KIS Miklós, 1785. 179.). 35 Szani Zsolt leírása alapján.
