Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - NOVÁK LÁSZLÓ FERENC: Tradicionális kereskedelem és migráció

közvetítő kereskedelemmel is. Eredeti lakóhelyükről bort szállítottak a Duna-Tisza köze nagyobb mezővárosaiba, így Nagykőrösre is.

2 A történeti források teszik lehetővé azt, hogy évszázadok keresztmetszetében vizsgáljuk a témakört. A második világháború pusztításai súlyosan érintették a nagyobb mezővárosok levéltárait, ahol az értékes korai időszakra vonatkozó dokumentumok váltak az enyészet martalékává. Itt csupán Kecskemétet, Ceglédet említjük meg, de ellenpéldaként hozhatjuk fel Nagykőröst, ahol a XVII. század elejéről maradtak fenn értékes anyagok, amelyeket a mezőváros zárt levéltárában őriztek meg az utókor számára. Elsődlegesen a körösi anyagra alapozva kutatásunkat, foglalkozunk a tradicionális kereskedelem és migráció kérdésével. Nagykőrös a XIV-XV. században vált rangos településsé, mezővárossá (oppidum). Kiváltságos helyzetét a vásártartási jognak köszönhette. Földesurai jóvoltából vásártartási privilégiumhoz jutott, évi három alkalommal tartandó országos vásárral. Kiváltságos helyzetét a török hódoltság korában is megőrizhette, lévén szultáni birtok, hász város. A török nem szállta meg — Ceglédhez, Kecskeméthez, Ráckevéhez, Kiskunhalashoz, Mezőtúr, Jászberényhez hasonlóan -, viszont súlyos adóterhek nyomták a körösiek vállát.

3 Mindezek fejében autonómiája erősödött, gazdasága gyarapodott. Ezt a különleges státuszát a rendi restauráció korában - a törökök kiűzése után - is megőrizte Nagykőrös, s ennek koronáját képezi a XIX. század eleji redempció, az önerőből történő megváltakozás, a szabadalmas városi státusz törvényes elismertetése, a rendi hatalommal. A mezővárosi fejlődés egyik fontos tényezője a népesség gyarapodás. A tatárjárást követő időszak, majd a török hódoltság háborús viszonyai jelentős népességmigrációt gerjesztettek a közelii és távoli vidékeken egyaránt. Ebben a korszakban történt a mezőváros lélekszámának jelentős gyarapodása, a befelé irányuló migráció révén. Itt szükséges megemlíteni, hogy az elvándorlás is nyomon követhető: különösen a tizenötvéves háború során, amikor nem csupán Nagykőrös, Kecskemét, de Cegléd lakossága is menekülésre kényszerült, s például ez utóbbi mezőváros népességének csupán 40 % körüli aránya tért vissza eredeti lakóhelyére), csupán.

4 A Rákóczi szabadságharc idején is menekülésre kényszeríttették a körösieket. Lévén a vezérlő fejedelem birtoka volt Nagykőrös és környéke - így Kecskemét is -, a császári előnyomulás akadályoztatása végett kellett szekerekkel elvándorolni három alkalommal, s így jutottak el a körösiek egészen Tokaj váráig.

5 2 Lásd NÓVÁK László, 1978,, NÓVÁK László, 1994.; TÁLASI István, 1977. 3 NÓVÁK László, 1994, Vö. SZILÁDY Áron-SZILÁGYI Sándor, 1863, SZAKÁLY Ferenc, 1981. 4 VASS Előd, 1982. 5 NÓVÁK László, 1994. 253-255.