Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)

ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - FODOR ISTVÁN: Prémkereskedelem, művészet, hitvilág (Kereskedelem és hatása őseink korában)

Gyulának igaza volt - erősíthet az edény belsejében lévő bekarcolt rajz is. Az 1970-es években a csészét alaposan megtisztíttattam, majd az így kivehető vonalakról Bánó Attila barátom készített pontos rajzot. (21. kép.) Ez a rajz eltér a László Gyuláétól. A szabálytalan körben lévő vonalak láthatóan a beütött négy ponthoz rendeződnek. Értelmezésük azonban - sajnos - így sem lehetséges. Egyetlen dolog világos csupán, nevezetesen az, hogy a rajz megszerkesztett és nem véletlenül került a csészére.

150 Csak rövidre fogva jegyzem meg, hogy nem csupán a gégényi csésze utal X. századi művészetünk eredőire, hanem a már említett zempléni és a kétpói is. Maga ez az edényforma honfoglalás kori művészetünk legarchaikusabb tárgycsoportját alkotja. Az utóbbi kettő ugyan már a kiforrott magyar művészet emléke, de mint láttuk, a zempléni még beilleszthető a keleti hasonló tárgycsoportba. Aligha kétséges, hogy a keleti szálláson élő őseink kézművesei csészéket is, tálakat is készítettek, akik a délen készült edényekről vették a mintát, ám munkájuk mégsem egyszerű másolás volt. Ilyen emlékeket valószínűleg csupán a baskíriai szállásokon készíthettek a magyar ötvösök. Innen 750 körül a Don-vidéki steppékre kerülve már bizonyára nem készítettek tálakat, hiszen a fémből készült tál nem a pusztai ember edényformája. A csésze viszont igen. így maradhatott életben ez az edényfajta őseinknél, de később a csészék is egyre ritkábban kerültek ki a magyar műhelyekből. A Kárpát-medencében már alig néhány készülhetett. A fejedelmi és főúri szállásokon dolgozó ötvösök ekkor már csak a ruházatot meg a lószerszámot díszítő presztízstárgyakat és ugyanilyen jellegű díszfegyvereket készítettek. Az 1990-es debreceni Finnugor Kongresszuson N. V. Fjodorova a szalehardi múzeum két ezüst tálját mutatta be, amelyek szórványként a Jamal-félszigeten kerültek elő s egykor a Vaszilenko-gyűjteményben voltak. Az egyik tálat a találók szeletekre vágták, ezért az előadó szívességéből itt az ábrázolás rekonstruált rajzát mellékelem (22. kép.) A jelenet lovas solymászt ábrázol, akinek arca előtt repülő madár alakja lehetett. Figyelemre méltó, hogy a szügyelő és a farhám díszítése azonos az utemilszki tálon láthatóval s az említett hazai tárgyak mintáival. Nem véletlen, hogy Fjodorova is egy csoportba sorolja e két tálat, továbbá a muzsi edényt s - Marsakhoz hasonlóan - magyar jellegűnek véli azokat.

151 A másik szalehardi tál poncolt hátterű, indás-palmettás szegélydíszét tartja jellemzőnek s a kudeszevai csészével, valamint a veszelovi tarsolylemezzel rokonítja, szintén magyar jellegűnek vélvén ezeket a bezdédi lemezzel való, már említett hasonlóság alapján (23. kép).

152 A fentiekhez még hozzáteszi, hogy a solymászjelenetek ábrázolása az iszlám művészetben a VIII-IX. században kezdődik, továbbá arra 150 FODOR 1996a, 144-145. 151 FJODOROVA 1990, 161. 152 Uo. 162.