Novák László Ferenc szerk.: Tradicionális kereskedelem és migráció az Alföldön (Az Arany János Múzeum Közleményei 11. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Nagykőrös, 2008)
ANYAGI JAVAK VÁNDORLÁSA, KERESKEDELEM - FODOR ISTVÁN: Prémkereskedelem, művészet, hitvilág (Kereskedelem és hatása őseink korában)
és amelynek igényei alapján létrejött, hanem egészen más társadalmi körülmények között is. Nyilvánvaló, hogy ezt az élelmes kereskedők is hamar felismerték. Nem csupán a perzsák, szogdok, korezmiek, hanem a térséget meghódító arabok is, akik - látván az északon tapasztalt élénk keresletet - összevásárolták az új, iszlám közegben már művészi értéküket vesztett szaszanída, közép-ázsiai és bizánci edényeket, majd ezek fogytán hasonlókat rendeltek a kézművesektől, akik még jól ismerték a régi hagyományokat. 121 A keleti ezüstök vizsgálatában hosszú ideig erős gátja volt a kutatásnak, hogy az Urál vidékén napvilágot látott keleti edényeket összefoglaló néven szaszanída ezüstöknek tekintették és nevezték, jóllehet a legfelkészültebb kutatók már régóta felismerték: különböző helyeken és korokban készült tárgyakról van szó. 122 Az egyes tárgycsoportok szétválasztásához azonban hosszú ideig hiányoztak a biztosnak vélhető támpontok. A múlt század hetvenes éveiben jelent meg aztán két kiváló feldolgozás, amelyek szerzői kísérletet - s láthatóan jobbára sikeres kísérletet-tettek arra, hogy e fontos művészeti emlékeket időrendjük és készülési helyük alapján csoportosítsák. A közelmúltban elhunyt B. I. Marsak a közép-ázsiai szogd fémművesség emlékeit választotta le a „szaszanída ezüstök" amorf tömbjéről, s még ezen belül különböző műhelyek, ún. művészeti iskolák szerint is osztályozta a szogdiainak ítélt emlékanyagot. 123 Munkájának nemzetközi elismerést kiváltó sikerében bizonyára jelentős szerepet játszott az a tény, hogy évtizedekig dolgozott a pendzsikenti ásatásokon, remekül ismerte nem csak az ötvösemlékeket, hanem az egykori Szogdia teljes anyagi és szellemi kultúráját. Sajnálatos, hogy hazai kutatóink többsége csak a nevét s nem alkotásának erényeit ismeri. Marsak a nem szogdiai ötvösmunkák esetében elsősorban nem az ottani helyi sajátságokat kereste, hanem azt vizsgálta, hogy mennyiben hatott e művekre a szogdiai, iráni vagy bizánci művészét. V. P. Darkevics 1976-ban megjelent nagyszerű monográfiája kétségkívül továbblépést jelentett a keleti ezüstök vizsgálatában. 124 0 már komoly figyelmet szentelt a nagy művészeti központok mellett például az egyes steppei műhelyek szerepének is, megkísérelvén elkülöníteni a kazár, korezmi és belső-ázsiai emlékeket. A kora középkori steppei ötvösművészet iráni, szogdiai, bizánci kapcsolatai számunkra különösképp fontosak, hiszen ennek tisztázása közelebb visz bennünket honfoglalás kori művészetünk kialakulásának jobb megértéséhez. A jelentős mennyiségű szakirodalomra való hivatkozást itt mellőzve csak utalok arra a szakemberek által jól ismert tényre, hogy régészeti kutatásunk a XIX. század óta számos esetben hangsúlyozta: honfoglalóink művészetének kialakulásában a 121 DARKEVICS 1976, 122 Vö. TREVER 1952. 123 MARSAK 1971. 124 DARKEVICS 1976.
