Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
Az aszódi latin iskola és az algimnázium története (1728-1912)
1806. évi tanügyi rendelkezést nem tartották magukra nézve kötelezőnek. Már említettük, hogy szinte minden középfokú tanodájukban más és más tanrendet követtek, az évek száma is változott. Ezért Schédius Systemájának a megalkotása után, bár azt hivatalosan nem vezették be, általánossá vált a 7 osztályos gimnázium, amelynek első 5 évében találjuk az előkészítő évet (donatus), a két évi grammaticalis fokozatot és a szintén két éves syntaxist. Azokat az iskolákat, ahol csak eddig a szintig folyt az oktatás, schola latinának, schola grammaticalisnak nevezték. Ilyen volt az aszódi is. A teljes gimnáziumhoz tartozott még a két (később három) év. Korén az idők folyamán, belső tartalma és jogállása alapján a tanodát a következő elnevezésekkel illette: 1840/41 -ig schola grammaticalis 1841/42-ben gymnasialis oskola 1842-1845 között nyelvészeti iskola 1845/46-ban nyelvtani oskola 1846-1850 között pro gymnasialis oskola 1850/51 -ben nyelvtani oskola 1851-1852 között oskola 1853/54-ben magán progyinnasium 18 54/5 5-ben magán gymnasium 1855/56-ban reáltanoda Korén, iskolájában a Schedius-féle elképzelést alkalmazta, kis különbséggel. A donatus mindenképpen előkészítő jellegű osztály volt. Itt mérte fel az alapos tanár, hogy az elemi ismeretekben mennyire jártasak a gyermekek, milyen terhelésre képesek, a latin nyelv alapjait milyen mértékben sajátították el, röviden: alkalmasak-e a grammatikai osztályok ismeretanyagának az elsajátítására. Ugyanis az iskolába érkező tanulók előképzettségében jelentős különbségek voltak. Ezeket ki kellett egyenlíteni. Továbbá a 10. életévüket még el nem érteknek nehezebben mehetett a tanulás, ezért aztán a „kicsiket" is - erősítésként - még egy évre az előkészítőben tartotta. így született meg az alábbi osztálybesorolás: donatista 1 Dl donatus donatista 2 D2 grammatista 1 Gl grammaticalis grammatista 2 G2 syntaxista 1 Sl syntaxis syntaxista 2 S2 Korén professzor a Matriculát az 1840/4l-es tanévig latinul, az 1841/42. tanévtől kezdve magyarul vezette, ettől kezdve az alábbi osztályokba sorolta a diákjait: első évi ejtegető második évi szófejtő második évi ejtegető első évi szókötő első évi szófejtő második évi szókötő ' A szerző egy régebbi tanulmányában (Asztalos 1989) részletesen elemezte a Petőfi korabeli aszódi iskolát, amelynek során vizsgálódását ugyan az 1835-1838 közötti évekre korlátozta, ám a mü egyes részei tágabb időszakra is érvényesek. Ezért aztán jelen munkájába beépítette azokat, mindenféle különös hivatkozás nélkül.