Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
A főgimnázium története (1912-1948)
megcsodálta. Áradt belőle a jóság és szeretet lefelé, a kisdiákok felé is. Később költő, hitszónok, emiékiró, evangelizátor és még minden. Egyfalú szíve-lelke, agya. Morhardt Felettünk járt közvetlenül, élesen látom az alakját. Kimondott mindent, amit más nem mert kimondani, megvalósított mindent, amit más nem mert megvalósítani. Felmászott a falon át a Leánynevelőbe. Kifigurázott mindent, amit más nem mert kifigurázni. Groteszk, ez a fogalom benne testesült meg. Félelmetesen, nyugtalanítóan humorizált és karikírozott mindent és mindenkit. Határt nem ismert. Fantasztikusan tudott cselezni és gólt lőni, mint labdarúgó csatár. Szomorúság, bánat, ifjúkori melankólia elkerülte...Vélteiméi kezdett megkomolyodni, a szobrászatot kedvelte meg és tehetsége viharos gyorsasággal alakította az egész embert és átdobta Őt a művészet szférájába. Elvégezte a főiskolát. Morhardt Gyula mintázta meg Petőfi egészalakos bronzszobrát az új gimnázium udvarán. Jó szobor. Fiatalon, súlyos kor támadta meg... Kéken Akkor még nem volt Nap, a világosságot árasztón csak csillag. Annak, aki szokta az eget nézni. Mert nem mindenkit érdekel az égbolt csillagvilága. Engem érdekelt. Kéken András volt a gimnáziumi égbolt legfényesebb csillaga. Akkor még nem Hold volt, minden más égitestet elhomályosító fényözönnel, csak csillag. Szelíden, szerényen ragyogott. Az volt a mi diákkorunk egyik csodája, hogy ő közöttünk élt, járt, kelt, nevetett, játszott, felelt, elnökölt és nem keltett különösebb feltűnést... Mellettem ült a padban. Nekem ő volt a mentsváram: algebra, latin, német dolgozataival ha végzett, azokat nekem kedvesen átnyújtotta. Nem is tudom, hogy mi lett volna velem nélküle?!... A mi problémánk vele kapcsolatban az volt, hogy lehetséges-e egy hasonló Kéken András a többi osztályokban? Vagy az országban? Vagy a világon? Azt kellett mondanunk, hogy nincs. A tökélyt nem lehet felülmúlni. Voltak eminensek másutt is, de ő több volt, mint eminens. Tudott mindent, amit egy diák tudhatott a görögtől a matematikáig és fizikáig, de neki mindenkivel szemben egy plusszá volt: az ő varázsa lelki szépségében és szellemének eleganciájában rejlett. Szelíd és kedves volt, mint az Isten báránya. Alázatos, de nem megalázkodó. Forradalmár, de csak a rosszat rombolja le, a jót megtartja, de nem hivalkodásból, rangjából adódóan. Tudása évről évre félelmetesen nőtt, de ez nem röpítette fel őt az elérhetetlen magasságokba, hogy ott rakétaként elégjen, a földön maradt és világított az emberek között. Szenvedélyes volt, de nem testi-lelki, hanem szellemi értelemben. " Szándékosan időztünk ilyen hosszan a kortárs, a szemtanú visszaemlékezésének sorai között, mert ez talán kicsit közelebb hozza a kedves olvasóhoz, élőbbé teszi azt az időt, mely esetleg ma már csak néhány, nagyon idős ember emlékezetében létezhet. Az 1920/21. tanévet szeptember 6-án nyitották meg. 2 A fejlődés, a fellendülés nyitó éve ez, amikorra már kialakultak a szigorú vallási, fegyelmi, tanulmányi követelmények. A Petőfi-kultusz fiatalságot mozgósító erő és nevelési példakép. Az érettségi vizsgálat napjai, a tanévzáró ünnepség az egész település ünnepnapjai közé számítanak. Ebben az évben - az ifjúság kérésére - diáksapka viselését engedélyezte a kissé konzervatív tanári kar. A fejfedő az összetartó fegyelem és a diákönérzet kifejezője volt. 1 Nóvák Lm. " Évkönyv 1920/21. adatai alapján.
