Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
A főgimnázium története (1912-1948)
1916/17. tanév A harmadik háborús tanév szomorú eseményei egyre nyomasztóbban hatottak az iskola közhangulatára. A gimnázium ügyésze, a Gimnáziumi Bizottság tagja, Dr. Kövér Péter (1883-1916) az olasz fronton hősi halált halt. A diákokat talán még jobban megrendítette, hogy két egykori diáktársuk, a turai születésű, irodalmi vénával rendelkező Csörgi János, aki az elmúlt tanévben még levélben buzdította társait az orosz, a szelíd lelkű, galgamácsai Vankó Mihály pedig az olasz fronton halt hősi halált. Románia hadba lépése és erdélyi betörése után tízezrével menekültek a magyarok az anyaországba. Aszódon is hét erdélyi menekült tanuló talált otthonra és iratkozott be az iskolába, aztán ahogy a hadiszerencse megfordult és a központi hatalmak lerohanták Romániát, visszaköltöztek lakóhelyükre. Az év folyamán már nemcsak a VII. és VIII. osztályos tanulók rukkoltak be, hanem már az V. osztálytól besorozták a diákokat: V. osztály: Csendes István, Krekács Pál VI. osztály: Acsay Antal, Juhász Mihály, Udvarhelyi Vilmos magántanuló VII. osztály: Benkó Mátyás, Havasy László, Martonfalvy László, Reiner Sándor VIII. osztály: Gonda Sándor, Nagy Béla, Riecsánszky Endre, Steinberger Imre, Weiner Mihály A tanév végén rendes érettségi vizsgálatot mindössze Schreiber Ernő nyilvános és László Márta magántanuló tett. Az utóbbi az első leánytanuló, aki Aszódon érettségizett. - A többi érettségiző (összesen hatan!) a VKM különböző számú engedélyeivel hadi érettségit tettek. Riecsánszky Endre katonatanulót - tanulmányi eredményei alapján - külön rendelettel, még 1917. január 25-én „érettnek" nyilvánítottak. Az év legnagyobb országos eseménye, mely az iskola falai között is gyászhangulatot teremtett, I. Ferenc József halála volt. Jellemző a közfelfogásra Dr. Osváth Gedeon igazgatónak a november 30-i gyászünnepségen elmondott beszéde: „Személyét nemzetünk már rég szeretetébe fogadta. Alakja a katonadalok révén a népköltészeté is. Katonái, a magyar katonák, igazi atyjuknak tekintették őt s büszkék voltak rá, hogy I. Ferenc József első katonái lehetnek; dalaik is a leggyöngédebb szeretet hangján őrzik emlékezetét...Örök érdeme, hogy utódja és nemzete között az egyetértés útját nemcsak egyengette, de teljesen előkészítette. Így most Szent István koronája olyan király fejét érintheti, aki előítélet nélkül veszi át ura kezéből az uralkodást s vezeti nemzetünket a jövendő felé...Hozsánna annak, aki jött az Úrnak nevébe! Hozsanna annak, akiben e nemzetnek eddig is öröme telt! Hozsánna IV. Károly magyar királynak!" 1 A tanári kar hangulatát és lelkesedését is megviselte a háború. Sok a túlóra, kevés a fizetés, egyre nehezebb a megélhetés. Micsinay Ernő a súlyosbodó helyzetet érzékelte, ám segíteni nem tudott. Ezért aztán szerette volna a felvetést más kérdések előtérbe állításával elodázni, ám Szabó Lajos határozott fellépését, aki az egész tanári kar véleményét tolmácsolta, már nem lehetett figyelmen kívül hagyni:
