Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
A főgimnázium története (1912-1948)
A gazdasági konszolidáció és a szilárd pénz, a pengő bevezetése után rendeződtek a bérek is. Ez a folyamat nagyjából egybeesett a gimnáziumnak a kerülethez kerülésével. Ekkortól az alkalmazottakat a közalkalmazotti bértáblázatba sorolták be, amikor is figyelembe vették az iskolai végzettséget, a szolgálati időt és a beosztást. Ez a besorolási rendszer, amit később „szamárlétrának" gúnyoltak, a tanári kar tagjainak az országos átlagfizetéseket jelentősen meghaladó jövedelmet biztosított. A gróf Klébelsberg Kúnó vezette VKM fontosnak tartotta a színvonalas oktatást, és ennek első lépéseként a pedagógusokat, a társadalomban elfoglalt szerepüknek megfelelő fizetéssel látta el. A tandíj Az iskola működéséhez az egyik legjelentősebb bevételi forrás a tandíj volt. Az aszódi gimnáziumba kisemberek gyermekei jártak. A szülők gyermekeiket iskoláztatni akarták mindenáron, mert a társadalmi-gazdasági kiemelkedés fontos lépcsőfokának tekintették a tanulást, az érettségi megszerzését. A törekvések és az anyagi lehetőségek azonban nem mindig álltak összhangban, ezért bizony nagyon sokan csak nagy nehézségek árán tudták a tandíjat kifizetni. Már az elején le kell szögezni, hogy az aszódi evangélikus gimnáziumban a tandíjat - éppen a szülők anyagi helyzetét szem előtt tartva - eléggé mérsékeltre határozta meg a Gimnáziumi Bizottság, mégis állandóan visszatérő gondot jelentett a hátralékosok pénzének a behajtása. Ezek a problémák már a „boldog békeidőkben", tehát az I. világháború előtt is jelentkeztek. Jó példa erre a tekintélyes aszódi asztalos mester, Némedy Béla esete, aki tandíjtartozása fejében egy iratszekrényt csinált az iskolának. 1 A világháború második felétől kezdve, majd a világégést és a forradalmakat követő, csillagászati számokat elérő inflációban még több nehézséget jelentett a tandíj iskolának, szülőnek egyaránt. A tanintézménynek állandóan emelnie kellett, mert különben működésképtelenné vált volna, viszont a szülők túlnyomó többségének nem növekedett ezzel arányosan a jövedelme. A Gimnáziumi Bizottság végül kénytelen volt már szinte drákói szigorúságot alkalmazni. Az 1925/26. tanévben kimondták: aki 1926. április 15-ig nem rendezi az éves tandíját, azt kitiltják az iskolából. 2 A főgimnáziumban vallási hovatartozásuk alapján fizették a tanulók az éves tandíjat. Az első években a helybeli protestáns tanulók 40, a vidéki protestánsok 48, más vallásúak 60 koronát fizettek egy tanévre. Hogy ennek értékéről összehasonlítási alapunk legyen, nézzük meg az iskola pedellusának, Kiss Józsefnek a fizetését: a lakáson és fűtésen, mint természetbeni járandóságon kívül, havi 50 K készpénzt kapott. Nagyon sok diák, illetve szüleik kénytelenek voltak kérelmet benyújtani a Gimnáziumi Bizottságnak a tandíj mérséklésére, elengedésére. Ez minden esztendőben megtörtént, a szabályozásról a bizottság, 1926 után az un. „kisbizottság", az 1930-as évek második felétől pedig - püspöki javaslatra - a Középiskolai Bizottság (nagybizottság) 1 PMTd 88.15.18. - 1912. szept. 17. jkv. 2 Uo. - 1926. márc. 23. jkv. ' Uo. - 1914. okt. 24. jkv. - és az Évkönyvek adatai alapján.
