Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)
A főgimnázium története (1912-1948)
beszedése jövedelmet jelentene, mégsem illő egy nevelő intézethez ilyen feudalista maradványként fennmaradt üzleti vállalkozás. "' Nyilvánvalóan ezek az összegek kizárólag a gimnázium működését és fenntartását szolgálták. Az alumneum teljesen külön gazdálkodott, mint ahogyan a különböző egyesületek, körök (Petőfi Önképzőkör, Petőfi Sportkör, Cserkészcsapat stb.) is. Amennyiben a fent jelzett bevételi források nem bizonyultak elégségesnek a működéshez, akkor az egyház kasszája segítette ki az iskolát. Az igazsághoz tartozik, hogy a főgimnáziummá válás után erre nem nagyon került sor, mert a Gimnáziumi Bizottság jó gazdálkodása, ha nagyon szűkösen is, és hát eléggé alacsony színvonalon, de azért biztosította az intézet működését. Egyes nehéz időszakban, így pl. az I. világháború után ez csak kisebb zökkenőkkel (szénmizéria!) valósulhatott meg. Természetesen minden viszonylagos. Az iskolában folyt a tanítás, de pl. még az 1910-es években is csak petróleumlámpa világítása mellett, annak ellenére, hogy ekkor már Aszódon előbb gáz, majd pedig villanyvilágítás létezett. Az iskola vezetése hiába kérte folyamatosan a korszerűbb világítás megvalósítását, a pénzügyi lehetőségek nem tették lehetővé a villanyvilágítás egyszeri és általános bevezetését, ezért a fokozatos megoldást választották. Végül az 1920-as évek elejére oldották meg az elektromos hálózat teljes kiépítését. A szertárak gyengén felszereltek, az iskolabútorok kopottak, állandó javítás alatt álltak. Tehát a körülmények roppant egyszerűek és végtelenül szerények voltak és ez jellemezte a tanári, alkalmazotti jövedelmeket is, amelyekről külön elemzést végzünk. Mindezen gondok és nehézségek mellett a Gimnáziumi Bizottságot állandóan foglalkoztatta az új iskola megépítése. E mozgalom már az I. világháború előtt megindult és különféle forrásokból pénzt gyűjtöttek erre a célra. Ám ezeket az összegeket, amint az alumneum, az önképzőkör kis tőkécskéit is a haza oltárán kellett feláldozni vagyis hadikölcsönbe fektették. Ezek a pénzek - természetesen - a háborús vereség következtében mind megsemmisültek. Aztán a háború után ismét megélénkült az iskolaépítési mozgalom és ekkor külön iskolaépítési alapot létesítettek. Különösen a Petőficentenáriumi gyűjtések növelték az alapot, amely kezelőjének kimutatása szerint 1926. július 10-én 128944650 koronát tett ki. Nem haszontalan megemlíteni, hogy e tekintélyes összegből egymaga Dr. Osváth Gedeon igazgató, Petőfi aszódi ifjúsága c. nyomtatásban megjelent dolgozatával (bevételi ár és annak kamatai) 85968395 koronát gyűjtött. A főgimnázium pénzügyi helyzetének biztonságához a kisebb adományok, pénzügyi segélyek is hozzájárultak. Ezek az évi adományok főleg a könyvtárak, szertárak gyarapítására, az alumneum élelmezésének javítására, az egyesületek, körök segélyezésére és a tanulók jutalmazására (pénz, könyv) érkeztek, mindazonáltal általános hatásuk az anyagi biztonságot erősítették. Érdekes módon ezek a támogatások az iskolára és intézményeire, valamint a diákokra korlátozódtak. A tanárok számára külön jutalomra, elismerő díjra vagy más juttatásra az alapítvány-tevők nem gondoltak. Ezt a fenntartó és az állam feladatának tekintették. Egy kivételes esetet azért megemlíthetünk. Az Aszódról eltávozó és a családjának minden helyi emlékét felszámoló, eladó báró Podmaniczky Tibor 1922-ben a tanári kar részére 100000 koronás alapítványt tett, 1 Szabó 164.
