Asztalos István szerk.: Az aszódi evangélikus középiskola története 1728–1948 (Múzeumi Füzetek (Aszód) 52. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága – Petőfi Múzeum, Aszód, 2003)

Az aszódi latin iskola és az algimnázium története (1728-1912)

anyagi jólétére s a gimnáziumra vonatkozó törvények, szabályrendeletek és felettes hatósági rendele­tek pontos megtartására, mindezekre az igazgatótól időnkint felvilágosítást és jelentést kívánhat. Az igazgató előterjesztésére vagy saját kezdeményezésére összehívhatja a gimnáziumi bizottság üléseit és azokon elnököl. Gondoskodik arról, hogy a gimnáziumi bizottság határozatai végrehajtassanak. Az igazgatóval együtt aláírja a tanárok meghívó levelét, a tanároknak 2 hétig tartó szabadságot engedé­lyez. A tanárok között, valamint az igazgató és a tanárok között támadható egyenetlenkedések békés kiegyenlítésére törekszik. Látogatja az év végi vizsgálatokat, s részt vesz az iskolai ünnepélyeken. Elnöke a fegyelmi széknek. Felügyel a gimnáziumot illető jövedelmek bevételezésére és utalványozza a kiadásokat. Sürgős esetekben a költségvetés keretein kívül a saját felelősségére 20 koronáig utalvá­nyozhat, amit azonban a legközelebbi gyűlésen bejelenteni köteles. Másodfelügyelő A másodfelügyelő a felügyelőt akadályoztatása esetén helyettesíti. A másodfelügyelőt az egyházi közgyűlés választja. 6. § Jegyző A jegyzőt a gimnáziumi bizottság saját kebeléből választja, a gyűlések jegyzőkönyvét vezeti, az elnök megbízása folytán elkészíti az ülések meghívóját, elkészíti és ellen jegyzi a bizottság kiadványait, kezeli a bizottság irattárát, általában a bizottsági ülés írásbeli munkálatait végzi. 7. § Pénztáros A gimnázium pénztárosát az egyházi közgyűlés 6 évre választja, a lelépő pénztáros újraválasztható. Kezeli a gimnázium pénztárát. A felügyelő utalványozása mellett teljesíti a kifizetéseket. A tandíjakat és egyéb bevételeket megfelelő ellennyugta mellett bevételezi. Elkészíti a gimnázium számadásait s azokat a számvizsgáló bizottság láttamozásával évenként egyszer a gimnáziumi bizottságnak bemu­tatja. 8. § Ephorus Az ephorus mint a tápintézet gondnoka, kezeli a tápintézet vagyonát, eszközli a kiadásokat, a tápdíja­kat s egyéb jövedelmeket bevételezi. Felügyel a tápintézetre minden tekintetben, gondoskodik arról, hogy a tápintézetet élvezők kifogástalan, élvezhető eledelt kapjanak. A tápintézeti kezelőt a legna­gyobb rendre és tisztaságra utasítja s ezt ellenőrzi. Gondoskodik a supplikánsok kiküldéséről, a supp/ikánsok személyére vonatkozólag a tantestületnek jelentést tesz A tápintézet kezelőjét az ephorus ajánlatára a gimnáziumi bizottság választja. 9. § Számvizsgáló bizottság A számvizsgáló bizottság 3 tagból áll, akiket a gimnáziumi bizottság saját kebeléből 6 évre választ. A számvizsgáló bizottság a gimnázium, a tápintézet, az internátus összes számadásait ellenőrzi s ezekről a gimnáziumi bizottságnak egyszer jelentést tesz. Elkészíti a gimnázium költségvetését. W.§ A gimnáziumi bizottság e szabályzata a gimnáziumi bizottság és az egyházi közgyűlés részéről történt elfogadása után az egyetemes közgyűlés jóváhagyásával lép hatályba. E szabályzatot tárgyalta és elfogadta az aszódi ág. hitv. ev. egyház gimnáziumi bizottsciga 1911. május 5-én. " A Gimnáziumi Bizottság (az alábbiakban GB) hat évtizedes történetéből három személy kiemelését tartjuk fontosnak, akik több évtizedes munkájukkal meghatározó egyéniségei voltak e szervezetnek. Az első, a már oly sokat és méltán emlegetett Moravcsik Mihály lelkész. Érdemeiről más helyen is szóltunk. Mindenesetre az evan­gélikus gyülekezetnek ő az a vezetője, aki aszódi működése hosszú évtizedeiben, sok más áldásos tevékenysége mellett az algimnázium egyik tartó pillére, megmaradásának élharcosa volt. A másik - a XX. század első harmada aszódi közéletének meghatározó és kiemelkedő személyisége - Micsinay Ernő okleveles gyógyszerész, később taka­rékpénztári vezérigazgató. Ősei között tanítókat találunk, akik a Galga mente több településében évtizedeken át a magyar és a keresztény kultúra lámpájával világítottak. ' AEEI Protocollum -1911. máj. 7. jkv

Next

/
Oldalképek
Tartalom