Verba Andrea: Paizs Goebel Jenő (1896–1944) (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1996)

mel az 1924, évi Tavaszi kiállításon olajképe szere­pel a Műcsarnokban. 16 Léda alakját pedig több vál­tozatban is megfesti. 17 Egy Lédát ábrázoló erőteljes, szép tusfestménye található a hagyatékban. 18 A fekvő Léda tintorettói szépség. Telt idomai szinte a teljes képteret betöltik. A nőalak tartása némiképp emlékeztet Tintoretto Zsuzsanna és a vének c. képé­nek Louvre-ban őrzött változatára, 19 ugyanakkor Michelangelo elveszett, másolatokból ismert Léda és a hattyú c. kompozícióját is felidézi a szem­lélőben. Mindemellett a nőalak megfogalmazásában a szecesszió tanulságai tükröződnek. A Párizsban készült tanulmányok nyúlánk testű aktjai rendkívül változatos beállításokat mutatnak. Ezek közt gyakori és kedvelt az erős kontraposzt. A magasba emelt karok még tovább nyújtják a figurát, egy-egy finoman ívelő váll, vagy az egy lendülettel odavetett hátvonal megnyerő frissességet kölcsö­nöz a lapoknak. Az aktok néhány jellegzetes moz­dulata a későbbi munkákon is visszatér. A Michelangelo-reprodukciók egyike a Sixtus­kápolna Utolsó ítélet ábrázolásához készült aktta­nulmány. A képen felemelt karú férfit látunk. A fej fölött kereszteződő karok egyikét fölülről egy kéz ragadja meg. A mozdulatot, mint a fej fölött meg­kötözött kezeket 1927-ben látjuk viszont Goebel Szent Sebestyént ábrázoló művén 20 , mely valójában önarckép. A figurának itt csak a felsőteste látszik. Fenn, mint tört madárszárnyak lógnak a megkötö­zött kezek. A glória koszorúzta fej megadóan előre­hajlik, a földre szegeződő tekintet befelé néz. A nyújtott vonalú, aszketikus testet fehér ágyékkötő övezi. Magaslaton álló magányos alak, misztikus alkonyi fény. A háttérben mellvéd húzódik, lenn a mélyben egy városka háztetői látszanak, távolabb lankás hegyek zárják a horizontot. A festő-szent alakját a mellvéd és a hegyvonulat két egymást kie­gyensúlyozó diagonálisa szinte kötél módjára feszí­ti, pányvázza a kép terébe. Egyszerre szűkszavú és mégis expresszív előadásmód jellemzi a művet. Ugyanakkor a kép szerkezete, hangulata, az alak festői megfogalmazása olyan vonásokat mutat, me­lyeket leginkább manierisztikusnak nevezhetnénk. Térábrázolás tekintetében a látvány Tintoretto Scu­ola di S.Rocco-beli Keresztút c. kompozíciójára emlékeztet, az alak pedig Greco festményeit idézi. Mindemellett az ábrázolás egy a korban sokkal kö­zelebbi, profán hangvételű párhuzama Szőnyi 1922 körül festett Akt c. műve. 21 A modell itt interieurben áll, sötét tónusú háttér előtt, erős surlófényben lát­juk a plasztikusan megformált testet. A figura ke­resztezőn feje fölé emeli két karját, derekát fehér gyűrűként öleli körül alsóruhája. Paizs Goebel a Festő és modell című, 1929-ből származó képén két hasonló módon nyújtott megformálású figura látha­tó. 22 A mű a mezítelen és a ruhás alak, mely utóbbi egyben önarckép, együttes szerepeltetése folytán kései párhuzama Szőnyi 1925-ben festett Hegy­tetőn c. alkotásának. 23 Ugyanakkor egyáltalán nem érződik benne az a heroikus nyugalom, amit Szőnyi képe sugároz. A formák itt felbomlóban vannak, a szinte táncos érzékenységű taglejtéseket vibráló nyugtalanság hatja át. Goebel Jenőt a húszas évek elejétől mélyen érin­ti Szőnyi festői látásmódja. 1924-ben Barbizonból írott levelében így fogalmazza ezt meg: "Pesten Szőnyi vezet...". Pályája első szakaszában ahhoz a festői törekvéshez kapcsolódik művészete, mely­nek - ahogy Kállai Ernő az "expresszív naturaliz­mus" néven összefoglalt irányzat jellegzetességeit elemezve írja - kiindulópontjává, valósággal hall­gatólag elismert mesterévé Szőnyi vált. 24 Kállai Szőnyi korai tájképeiről írt elemzéseit olvasva a fi­atal Goebel képeire is ráismerünk. Goebel húszas évekbeli műveinek expresszív kifejezőereje, úgy tűnik azonban, nem is annyira a festésmódban je­lentkezik. Az ellen- vagy surlófényben ábrázolt hangsúlyosan plasztikus testformák hullámzó kör­vonala, a komor tónusok adta hangulat mellett in­kább a kép bizonyos tartalmi vonatkozásai - vihar­verte, olykor magányos fák, gomolygó felhők, a főként önarcképeken megfigyelhető élénk gesztus­nyelv - hordoznak expresszív elemeket. Ezen ábrá­zolásbeli sajátságok a festői alkatból is adódhatnak, de többségük nemcsak Goebel képeit jellemzi az adott korszakban. A klasszikus beállítású aktkompozíciók iránti fo­gékonyság, Michelangelo és Greco művészetének preferálása Jándi Dávid esetében lép igazán köl­csönhatásba az expresszív színvilágot és a termé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom