Novák László Ferenc: „Hej, Nagykőrös híres város…” (Az Arany János Múzeum Kiállítási Monográfiái 4. Nagykőrös, 2008)
„HEJ, NAGYKŐRÖS HÍRES VÁROS...!" - Nagykőrös szellemi életének virágkora (XIX. század közepe)
alapfeltétele annak, hogy a magyar nyelvű oktatás megmaradhasson a körösi református gimnáziumban, s ami a legfontosabb, nyilvánossági jogot kaphasson, ami a hivatalos iskolai bizonyítvány kiállításának jogát jelentette. A császári és királyi helytartóság, valamint a vallás - és közoktatási miniszter 1851-ben kibocsátott rendelete lehetővé tette, amenynyiben az új tanterveknek megfelelően alakítják át a protestáns gimnáziumokat, a nyilvánossági jogot megkaphatják. Emellett az iskolák fenntartásáról, megfelelő létszámú tanárikar alkalmazásáról az egyháznak kellett gondoskodnia. Az egyháztanács, a konzisztórium 1851. január 8-án határozott úgy, hogy vállalja az „iskola fenntartására és a főgimnázium alakbani új szervezésére kellő" 8.000 forint összeget esztendőnként, ezen kívül egy nyolc fős tanárikar szervezését tűzte ki célul a körösi egyháztanács. Később ezt 12, illetve 13 főre kellett módosítaniuk. Tehát, a nehéz politikai viszonyok között is Nagykőrös mindent megtett a régi önállóságának, az iskola tekintélyének megoltalmazásában. Arra törekedtek, hogy nagyhírű tudósok, gondolkodók, költők kerüljenek a nagykőrösi főgimnáziumba tanítani. Az iskola élére a jeles tudós pedagógust, Szigethi Warga János választották meg igazgatónak. Ő már 1833-tól élt Nagykőrösön. Természettudós, neveléstörténész, pedagógus, a magyarországi hegelianizmus képviselője (berlini tanulmányútja során ismerkedett meg Hegel filozófiájával). Munkássága elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották 1838-ban (ő a Nagykőrösön élők közül az első akadémikus). A szabadságharc bukása után már két kitűnő természettudós, Jánosi Ferenc és Mentovich Ferenc is Kőrösön tanított. Ök tevékenyen részt vettek a szabadságharcban: Nagyváradon lőport és gyutacsot gyártottak Bem erdélyi serege számára. A nagykőrösi gimnáziumban természetrajzot, vegytant, fizika tudományát tanították a diákoknak.