Novák László Ferenc: „Hej, Nagykőrös híres város…” (Az Arany János Múzeum Kiállítási Monográfiái 4. Nagykőrös, 2008)

„HEJ, NAGYKŐRÖS HÍRES VÁROS...!" - A mezővárosi fejlődés kibontakozása (XVI-XVII. század)

A népesség arányának változását az adózófők összeírása alapján ismerjük. A török defterdárok adóösszeírók) például 1546-ban 95 családfőt regisztráltak Nagykőrösön (mintegy 500 fő). Ez a létszám majdnem megduplázódott 1562-re: ebben az esztendőben 180 családfőt írtak össze a törökök. A század végéig viszonylag egyenletesen emelkedett a népességszám: az adófizetők arányában: 1635 1640 1645 1650 1655 1661 1667 1681 400 405 419 434 457 447 445 606 Nagykőrös képes volt viszonylagos biztonságot nyújtani az idemenekülteknek. A templom, amelyet a XVII. századig közösen használtak a katolikusok és reformátusok, erődítmény szerepét is betöltötte. Erős tornya és falkerítése biztonságos menedéket jelentett. Az ilyen „erődítmény" azonban csupán a martalócok, rablók ellen nyújtott oltalmat, de nagyobb fegyveres támadás nem is érte Nagykőröst a török hódoltság korában. A mezővárosnak szüksége volt a munkáskezekre, és az adózó népességre, ezért is érdekében állott az idegenek befogadása. A szabad birtokviszonyok bárki számára lehetővé tették a földszerzést, mely által részt vállaltak a város anyagi erejének gyarapodásából, annak gyarapítását mozdítsák elő. A mezővárosi tanács arra törekedett, hogy bérbe vegye a tizenötéves háborúban végleg elnéptelenedett falvak határait, a pusztákat. A XVII. század elejétől rendszeresen bérelték mind a magyar, mind pedig a török birtokosaiktól - Vatyát, Lajost, Mizsét, Csévet, Inárcsot, Kakucsot, Pakonyt, Pótharaszt pusztát pedig 1641-ben meg is vásárolta a város. A magisztrátus mezeikertek osztott ki lakosainak évenkénti használatra szubárendában Lajos és Kara pusztákon. A puszták elsődlegesen nem a földművelést, hanem a nagyarányú külterjes állattartás szükségleteit szolgálták. Ménesek, hízómarha (sőre) gulyák és juhfalkák legeltek az elpusztult helységek határában. A külterjesen tartott heverő és hízó jószágállomány biztosította a leleményes, jól gazdálkodó mezővárosi paraszt - cívis gazda - meggazdagodását. .Tekintettel arra, hogy a város vezető