Novák László Ferenc: „Hej, Nagykőrös híres város…” (Az Arany János Múzeum Kiállítási Monográfiái 4. Nagykőrös, 2008)

„HEJ, NAGYKŐRÖS HÍRES VÁROS...!" - A város fejlődése 1945 után

lág megújulását. Ennek legfőbb oka abban kereshető, hogy az elmúlt évtizedek során jelentősen megváltozott az embereknek a földhöz való viszonya. A kiöregedett gazdák már nem voltak képesek megfelelő módon „hagyományosan" gazdálkodni., a fiatalok pedig - akik elszoktak a kemény fizikai munkától - már nem vállalkoznak a teljes embert igénylő mezőgazdasági munkára, gazdálkodásra. A földbirtok szerkezete is átalakult. A politikailag hirdetett „családi gazdálkodás" már nem hasonlítható össze a régi paraszti gazdasággal, ahol a család minden tagja részt vállalt a termelésben, ugyanakkor kevés anyagi ráfordítással gazdálkodott (pl. a saját lovas igaerővel történt a földművelés, a szállítás). A gépi művelés vált uralkodóvá, amely már nem teszi szükségessé az emberi kézimunka hatékonyabb ráfordítását. Paradox módon, a néhány hektáros - de nagyobb területű gazdaságok is - nem biztosítanak megélhetést a gazdálkodó számára. A latifundium-szerű földbirtokok (ennek felső határa 300 hektár, amely nagybirtoknak megfelelő földterület a paraszti birtokstruktúrában elképzelhetetlen volt) csupán szűk réteg számára biztosít megélhetést, és embermegtartó képességgel már nem rendelkezik, (nem véletlen, hogy az elmúlt négy évtizedben fogyni kezdett a város népessége). A mezőgazdasági földterület, Nagykőrös határa csökkent 1950ben, amikor az egykori pusztai területeket (Csemő, Ereklyés, Nyársapát) elcsatolták, de még a törzshatárából is leválasztották Hantházát, s a közigazgatási átszervezés során hozták létre Csemő (1952) és Nyársapát (1954) önálló községeket. Mindez tükröződik a termelés nagyságrendjében, amely az állatállomány alakulásában is megmutatkozik: ÉV SZARVASMARHA LÓ JUH db db db 1942 6.810 4.233 1.434 1960 3.777 1.480 5.960 1970 3.856 874 6.889