Asztalos Tamás szerk.: Ötvenéve az aszódi Petőfi Sándor Múzeum (Múzeumi Füzetek 54. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre -Aszód, 2008)

Klamár Zoltán: A Galga-mente néprajzáról - „Galga vize szép csendesen kanyarog... " Egy kistáj néprajzi jellemzői

Turai menyasszony A jelenség minden bizonnyal a viseletben a 19- század második felében lezajlott változásokhoz köthető. Ekkorra már volt köznapi- és volt ünnepi viselet. A Galga mentének katolikus magyarsága, evangélikus szlováksága és németsége ruházatában kisebb-nagyobb eltérések figyelhetők meg. A fentebb említett évszázados együttélést, a társadalmi normák azonos voltát hangsúlyozva kijelenthetjük azonban, hogy az emberélet nagy fordulóihoz igazodott a tájon élők öltözete. Hiszen a közösségi normákat szem előtt tartva másként öltöztek a hajadonok, a gyermektelen házasok, a gyermeket nevelők és az idős emberek. A viselet színei az értő szemek előtt valóságos nyitott könyvvé tették a Galga vidékének társadalmát. Egy idős adatközlő így vall erről: „A menyecskék addig jártak világosban, míg nem volt családjuk. Mikor már család volt, sötétebben jártak. Ha az asszonynak volt három családja, már vasasirkendőt (mintás kékfestő), sárga babos (pöttyös) szoknyát hordott. És ha az asszonynak már menye volt, akkor a szoknyaszegő sem volt piros, hanem fekete."

7 A színeket a gyász is befolyásolta. Közeli hozzátartozót, pl. anyja elvesztését, esetenként úgy gyászolta meg az asszonynép, hogy utána már nem vett fel cifrát. Ez gyakori volt özvegység esetén is. A színek tehát társadalmi állapotot, illetve jót és rosszat is kifejeztek az egyén életével kapcsolatosan. A fekete-fehér ellentétpár a jó és rossz színbeli megjelenítése. Ám a jelentéstartalom változott a szerint is, hogy mit tartottak ünnephez illőnek. A fekete Aszód és a Galga vidék viseletében az ünnep rangját is hangsúlyozta, hiszen virágvasárnap, karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor vagy a hónap első vasárnapján fekete cifravirágú posztó szoknyát, fekete alapon ikladi férfi viselet 7 Korkes 1996. 154.