Asztalos Tamás szerk.: Ötvenéve az aszódi Petőfi Sándor Múzeum (Múzeumi Füzetek 54. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre -Aszód, 2008)

Kővári Klára: Régészeti kutatások a Galga-vidéken

az i-V. században című nemzetközi régészeti konferencia szervezése. Az 1999. VIII. 24-27. kö­zött, a nyíregyházi Jósa András Múzeummal kö­zösen rendezett, két helyszínen tartott konferen­ciára 11 országból Az obernburgi kiállítás részlete, 1996 50 kutató érkezett. Az esemény súlyát jelzi, hogy a fővéd­nökséget Martonyi János külügyminiszter vállalta. Megrendezése pá­lyázati pénzek elnyerésével és szponzorok támo­gatásával vált lehetővé. Az előadások szövege né­met, angol és francia nyelven két év múlva jelent meg a Petőfi Múzeum és a Jósa András Múzeum közös kiadványában. 100 1998-ban a Petőfi Múzeum 40 éves lett. Ápri­lis 29-én az aszódi Művelődés Házában tartott konferencián előadásokkal és az erre az alka­lomra megjelent tanulmánykötettel köszöntötték kollégái és barátai az alapító igazgató Asztalos Istvánt, akinek neve összeforrt a múzeummal. 101 Bár ő már 1995-ben nyug­állományba vonult, kapcsolata természetesen nem szakadt meg az intéz­ménnyel, továbbra is nagy energiával vett részt annak életében. 2005-ig rész­munkaidőben helytörténészként dolgozott, 2001-2004 között utódjának, Asztalos Tamásnak a távolléte alatt az igazgatási teendőket is ellátta. 1997-ben a Múzeumi Füze­tek sorozatban sikerült megje­lentetnie annak a városnak a monográfiáját, ahol már évti­zedek óta dolgozott. A Kisvá­ros a Galga mentén című, Aszód történetét feldolgozó kétkötetes mű régészeti feje­zetei közül az őskori rész el­1999. aug. 24.: a nemzetközi régészeti kongresszus megnyitó ünnepsége Aszódon. Balról jobbra: Korkes Zsuzsa, Bagyin József, Visy Zsolt, Kulcsár Valéria 100 International Connections of the Barbarians of the Carpathian Basin in the lst-5th centuries A. D. (Aszód-Nyíregyháza 2001) Múzeumi Füzetek (Aszód) 51. - Jósa András Múzeum Kiadványai 47. 101 Egy múzeum szolgálatában. Negyven éves az aszódi Petőfi Múzeum. Tanulmányok Asztalos István tiszteletére. Szerk.: Asztalos Tamás. Múzeumi Füzetek 48. (Aszód, 1998)

Next

/
Oldalképek
Tartalom