Asztalos Tamás szerk.: Ötvenéve az aszódi Petőfi Sándor Múzeum (Múzeumi Füzetek 54. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre -Aszód, 2008)

Kővári Klára: Régészeti kutatások a Galga-vidéken

Az 1963. évi első állandó kiállítás megnyitó ünnepsége. Balról jobbra: áll Jászéi Béla, Asztalos István, Kalicz Nándor, ül Banner János, a kép jobb szélén Korek József a megnyitó beszédét mondja, mellette Mezősi Károly Az 1960-as évek második felében Asztalos István kezdeményezésére to­vábbi ásatások is történtek. 1964- ben az aszódi gimnáziumban tanító Rosner Gyula régészt kérte fel Ikladon egy kelta sír leletmentésére. 61 Ugyanő még ebben az évben és 1965­ben az aszódi Szentkereszt-dúlőben Árpád-kori templom maradványait, kö­zépkori sírokat és két Árpád-kori házat tárt fel." 2 1966-os vérségi hitelesítő ásatása során késő bronzkori település maradványai kerültek elő." 3 1965- ben Hévízgyörkön, a Kaparóházi-dűlőben, Kalicz Nándor a dunán­túli vonaldíszes kerámia kottafejes csoportjának két gödrét bontotta ki, a leg­érdekesebb lelet egy kis idolfej.64 1968-ban a szolnoki múzeum régésze, Stanczik Ilona Aszód-Manyikon a hatvani kultúra erődített teli-településének rétegviszonyait tisztázta, munka­társa a Pest Megyei Múzeumigazgatóságtól Dinnyés István volt. 65 A terepmunkákkal párhuzamosan folyt a leletek nyilvántartásba vétele. A leltározás 196l-ben kezdődött, 10 év alatt a beleltározott régészeti tárgyak ól Asztalos 1967, 73-74. (tévesen szarmata edényről ír) - MRT XIII/3, 12/1. sz. lh. 62 Asztalos 1997, 88-89 - MRT XIII/3, 2/1. sz. lh. 63 Asztalos 1968, 105-106. (tévesen Dózsa Gy. u. és kora bronzkori leletek szerepelnek) - MRT XIII/3, 27/45. sz. lh 64 Kalicz 1970, 103-104, Taf. 7. - MRT XIII/3, 11/5. sz. lh. 65 Asztalos 1988, 40-41. - MRT XIII/3, 2/2. sz. lh.

Next

/
Oldalképek
Tartalom