Asztalos Tamás szerk.: Ötvenéve az aszódi Petőfi Sándor Múzeum (Múzeumi Füzetek 54. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre -Aszód, 2008)
Asztalos István: Az Országos Petőfi Sándor Társaság Aszódi csoportja
AZ ORSZÁGOS PETŐFI SÁNDOR TÁRSASÁG ASZÓDI CSOPORTJA A Társaságot Kiskőrös város szervezte meg. Emlékeim szerint 1984-ben volt az alakuló gyűlés Kiskőrösön. Az egész akciónak Dr. Oláh Pál kiskőrösi tanácselnök volt a motorja. Az első alkalomra, s azóta is, az ország Petőfi emlékhelyeinek a küldötteit hívták, hívják meg. Az alakuló ülésen Aszódot Nóvák Lászlóné és én képviseltem. Nóvák Lászlóné akkoriban a nagyközség művelődési előadója volt. Ekkor létrehozták a Társaság elnökségét, mely grémiumba az emlékhelyek egy-egy kiválasztott küldöttet delegáltak, ám ez időközben leszűkült, átalakult és az elnökség tagjait a közgyűlés választotta. Az első elnökünk Hubay Miklós drámaíró volt, őt Fekete Sándor követte az elnöki poszton. Oláh Pál mindvégig ügyvezető elnökként működött, a legutóbbi alkalommal pedig a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum vezetője, Kispálné Dr. Lucza Ilona lett az ügyvezető elnök, míg Oláh Pál az elnök, én a társelnök. Oláh Pál mellett én vagyok a legrégebbi elnökségi tag. A Társaság pénzügyei addig rendben voltak, amíg Oláh Pál volt a tanácselnök, ám a rendszerváltáskor nyugdíjba ment, s az új tagok ugyan segítettek, pályázni is lehetett, de egyre jobban szűkültek a lehetőségek. Az elnökség törekvése mindvégig az volt, hogy az egyes emlékhelyek is járuljanak hozzá a költségekhez. Ez Aszód esetében Bagyin József városvezetése alatt kisebb-nagyobb zökkenőkkel ment is. Hogy legyen kerete a támogatásnak, megszerveztük az OPST Aszódi Csoportját. Az aszódi csoport néhány egyéni társasági tagból (Koncz István, Gál Géza, Dinnyés László), illetve a művelődési intézményekből (annak megbízottjából); a Petőfi Könyvtárból (névváltozását követően kikePETÖFI SÁNDOR TÁRSASÁG PETŐFI EMLÉKHELYEK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA PAPA, 1986. november 28. 2. sz Emlékhelyi Füzet rült a csoportból), a Petőfi Laktanyából (a laktanya a könyvtárhoz hasonlóan nevet változtatott és szintén kimaradt a csoportból), a Petőfi Gimnáziumból, a Művelődési Házból (megszűnését követően hasonlóan kimaradt), az Általános Iskolából és a Nagyközségi Tanács, majd Aszód Város ÖnPETÖFI SÁNDOR TÁRSASÁG PETŐFI EMLÉKHELYEK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA OSTFFYASSZONYFA, 1989 május 6 5. sz Emlékhelyi Füzet