Boros Judit szerk.: Barbizon francia és magyar ecsettel. Az európai tájfestészet mesterei (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 5. Szentendre, 2007.)

Papp Katalin: „Az erdők fiai” A „táj felé törekvés” barbizoni megállója

sűrűbben és szívesebben tértek vissza egy-egy vidékre. Később csoportokba verődve hosszabb-rövidebb időre le is telepedtek. Európa különböző vidékein a 19. század különböző időszakaiban több olyan festőcsoport alakult, amely a civilizáció elől a romlatlanságba menekülve, a még eredeti természeti környezetben kereste az elveszett harmóniát. Az első, legnagyobb hatású kivonulás Párizstól délkeletre, Barbizonba irányult, ahová 1821-től jártak ki művészek tájat festeni. Lassan, 1830 és 1850 között a fontainebleau-i erdő szélén művésztelep alakult ki. E táj vonzerejét sokarcúsága jelentette. Az erdő sziklás, dombos vidéke hol az ősfák között még érintetlen, rejtett zugokkal társult, hol a chailly-i síkság, Franciaország egyik legtermékenyebb mezőgazdasági területének nyitott távlataival. A hely népszerűségéhez a közelben futó vasút, az „ipari vívmány" <i terjedése is hozzájárult. így a párizsi művészek zöme könnyen eljuthatott Barbizonba, ahol a francia tájképfestők szinte mindegyike meg is fordult. A művészek természetesen nemcsak ezt a környéket járták, hanem bebarangolták a francia tájakat Auvergne-től a Juráig, a Vendée-től Normandiáig. / A barbizoni festők célja a természet közvetlen tanulmányozása volt, de ettől festészetükben még nem keletkezett forradalmi értékű, minőségi változás. Ők inkább előkészítették a talajt a festészet későbbi, valódi forradalma számára. Az úgynevezett „Barbizoni Iskolához" tartozó művészek a korábbi századoktól örökölt, pontosan kodifikált tájábrázolás helyett egyszerű, bensőséges tájképeket festettek a szabadban készített, részletes rajzok és olajvázlatok alapján. Összefűzte őket a táj szeretete, 50 Barbizon francia és magyar ecsettel Barbizon-sous le pinceau des Français et des Hongrois ) В en atelier qui donnaient une impression de lumière filtrée, et où on homogénisait le ton de toutes les variétés d'ombres. Les reflets de la lumière permis par l'éclairage du plein air, les changements atmosphériques rapidement captés, ressuscitèrent la crédibilité de l'expérience de la nature./ Au début du XIX

e siècle, les peintres se mirent à découvrir le paysage la plupart du temps dans la solitude, puis retournèrent avec de plus en plus de régularité et de désir à la campagne. Plus tard, ils s'y installèrent même pour des séjours plus ou moins longs en groupe. Dans les différentes provinces d'Europe, à diverses périodes du XIX

e siècle, se créèrent bon nombre de groupes de peintres qui, fuyant la civilisation dans leur quête d'innocence, recherchaient, dans cet environnement encore naturel et originel, l'harmonie perdue. Le premier départ, celui qui eut le plus d'influence, fut pour Barbizon, au sudest de Paris, où à partir de 1821 des artistes arrivèrent pour peindre des paysages. Progressivement, entre 1830 et 1850, se créa au bord de la forêt de Fontainebleau une colonie d'artistes. La force d'attraction du paysage se manifestait par de nombreux aspects variés. Cette campagne boisée, rocheuse et vallonnée, s'alliait tantôt à des recoins cachés, encore inexplorés, perdus entre des arbres centenaires, tantôt avec les perspectives ouvertes de la plaine de Chailly, l'un des domaines agricoles les plus fertiles de France. Le chemin de fer qui la traversait, expansion de la « conquête industrielle », contribua à la popularité du lieu. Ainsi la plupart des artistes parisiens purent-ils parvenir aisément à Barbizon où presque tous les peintres-paysagistes français s'arrêtèrent. Naturellement, les artistes non seulement se promenaient dans les environs, mais exploraient également les paysages français de l'Auvergne au Jura et de la Vendée à la Normandie./ L'objectif des peintres de Barbizon était d'étudier directement la nature, mais cela ne fit naître through French and Hungarian eyes lighter shades, which were animated by the indirect reflections of the light, unlike the strained light effects typical of the way shadows are handled in studio paintings, where every shadow is reproduced in a flat, uniform tone. The reflections of light in open-air lighting and the quickly recorded atmospheric changes created the authenticity of the natural experience. / At the beginning of the nineteenth century, painters began, mostly on their own, to discover the landscape, and then with greater frequency and delight they returned to certain regions. Later, they banded together in groups and settled in these areas for various periods. In various regions of Europe at various times in the nineteenth century, there formed several groups of painters, which, fleeing from civilization to unspoiled areas, sought the lost harmony in a pristine natural environment. The first exodus, the one with the greatest impact, left Paris for Barbizon in the southeast, to which painters went о beginning in 1821 to paint the landscape. In the twenty years between 1830 and 1850, an artists' colony slowly developed on the edge of the Fontainebleau forest. The diversity of this area was its main attraction. The rocky, hilly region in which the forest is located is where the untouched, hidden niches among the ancient trees and the Plain of Chailly met with the open vistas of one of the most fertile agricultural areas in France. The train, which ran nearby, and the spread of the 'industrial achievement' contributed to the popularity of the place. The great mass of Parisian artists could easily get to Barbizon, where almost every one of the French landscape painters could be found. This, of course, was not the only region that attracted artists; they roamed the French landscape from Auvergne to Jura and from the Vendée to Normandy.