Haider Edit: Pipagyűjtemény a tápiószelei Blaskovich Múzeumban (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 3. Szentendre, 2005.)

HAIDER EDIT: A BLASKOVICH CSALÁD ÉS LEGENDÁS PIPAGYŰJTEMÉNYE A Blaskovich család, mint köznemesi família története viszonylag későn indult. A dinasztia alapítója, Blaskovich Sámuel 1712-ben kapott nemességet és már több felvidéki birtok tulajdonosa volt. Pál nevű unokája a katonai karriert választotta és egészen a császári tábornoki rangig vitte. A tábornok József nevű fia még „csak" 3000 holdat örökölt, de vagyonszerzésben felülmúlta az ősöket. Mintegy 30 000 hold földet szerzett, köztük a tönkrement Kubinyi nemzetség tápiószentmártoni birtokát is megvásárolta. Maga a család mégsem arról nevezetes, hogy tagjai rövid időn, mintegy szűk másfél századon belül többek között jó házasságokkal mennyire ügyesen növelték birtokaikat, még csak arról sem, hogy azokban a vármegyékben, amelyekben birtokaik voltak - Hont, Nógrád, Pest, Borsod, Heves jelentős közhivatalokat viseltek. Amiért máig megemlékezünk a családról, az a ma róluk elnevezett gyűjtemény létrehozása. A tápiószelei Blaskovich Múzeum az egyetlen olyan, a XIX. századi nemesi kúriák világát, a magyar táblabíróvilágot képviselő köznemesi család miliőjét idéző magyarországi épületegyüttes és gyűjtemény, amely csodával határos módon sértetlenül vészelte át a II. világháborút és az azt követő zűrzavaros esztendőket. Az, hogy mindez így és ebben a formában megmaradhatott, elsősorban a múzeumot alapító testvérpár, Blaskovich György (1878-1960) és Blaskovich János (1883-1967) emberi helytállásának volt köszönhető, akik a háború után felajánlották a gyűjteményt az államnak és megnyitották a nagyközönség számára. A testvérek nagyapja, idősebb Blaskovich Gyula hozta létre a családi műgyűjteményt. Személye a kapocs a család korábbi, birtokszerző törekvéseit képviselő, közhivatalt vállaló generációi és az őt követő, műgyűjtő szenvedéllyel megáldott nemzedékei között. Származása, neveltetése, iskolái és életvitele, pályája jellegzetes köznemesi pálya a XIX. század első felében. Tápiószentmártonban született, jogi diplomája megszerzése után öröklött és házassága révén szerzett Pest, később Heves megyei középbirtokán gazdálkodott, ezt gyarapította, fejlesztette és emellett tisztséget vállalt a vármegyei közigazgatás hivatalaiban. Ő volt az, aki megvetette a családi gyűjtemény alapjait azzal, hogy összegyűjtötte a család régiségeit, nem egy esetben úgy, hogy az értékes darabokat testvéreitől földdel váltotta meg. 1848-ban vásárolt az egri érsek, Pyrker János László hagyatékából egy jelentős festmény- és metszetegyüttest. Miután Blaskovich Gyula a forradalom mellé állt, Kossuth a korábbi Heves megyei első alispánt már főispánnak tette meg. A szabadságharc eltiprása megviselte, visszavonult birtokára, de egészsége olyannyira megrendült, hogy a következő évben meghalt. Fia, az ifjabb Blaskovich Gyula Nagybányán telepedett le. Ekkor a család már olyan műgyűjteménnyel rendelkezett, hogy értékes darabjait kiállították a városban 1889-ben rendezett történeti kiállításon. Az Archeológiai Értesítőben megjelent méltatásban olvasható, hogy a kiállítás egyik érdekessége Blaskovich Gyula értékes pipagyűjteménye és „ebben van egy pipa, mely állítólag II. Rákóczi Ferencé lett volna". 1896-ban a budapesti Ezredéves Országos Kiállítás történelmi főcsoportja számára Blaskovich Gyula büszkén és önzetlenül huszonegy tárgyat kölcsönzött, ebből tizenegy darab volt pipa. A rendezőbizottság azonban nem tartotta hitelesnek és nem állította ki a gyűjtemény talán valóban legrégebbi, legféltettebb és legbecsesebb darabját, a családi hagyomány szerint Rákóczirelikviának számító pipát. Blaskovich Gyula ezt méltatlannak érezte és felháborodással vette kézbe a kiállítás végeztével azt az uralkodó iránti túlzott lojalitásról is tanúskodó elismerő oklevelet, amelyet ráadásul október 6-ai keltezéssel küldtek el! Blaskovich Gyula idősebbik fia, György még Nagybányán, a Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban érettségizett, öccse, János is ebben a városban végezte elemi és középiskoláit. A századelő nagybányai világából a Blaskovich család azonban már kimaradt. Blaskovich Gyula 1901-ben elhagyta a családi „aranykor" városát és a Felső-Tisza mentén fekvő Tiszaújhelyre költözött, azzal a szándékkal, hogy fiait a gyakorlatban is bevezethesse a gazdálkodás tudományába.