Mazányi Judit szerk.: XX. századi magyar művészet – Szentendréről nézve (A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága kiállítási katalógusai 1. Szentendre, 2003.)

Verba Andrea: Csoportkép Szentendrével (Változó nézőpontok – állandó értékek a szentendrei művészet megítélésében) 1947–1972

Pál, Perlrott Csaba Vilmos, valamint Czóbel Béla, Czóbelné Módok Mária és llosvai Varga István. Telepen kívüliek; Pirk János, Szánthó Imre, Galitzer Imre, Szecsődi Mártonné, Beck Judit, Törzs Éva. Mellettük a hiányzók is figyelmet érdemelnek; Rozgonyi már nem élt, de az 1948-ben helyére felvett Gráber Margit a kiállítók között van, többek között nincs ott pl. Korniss, ugyanakkor valószínűleg a telepről történt kizárások folytán az alapítók közül nem szerepelt Heintz, Onódi és Pándy sem. Amint Tóth Antal, a múzeum későbbi művészettörténésze írja: „A dolog érdekessége ugyanis, hogy korántsem volt tapasztalható a festők lelkesedése a szereplésért."

35 A kiállítás létrejötte elsősorban a fiatal, fáradhatatlanul szervező, helybeli karikatúrista-festő Szánthó Imrének 78 volt köszönhető. 1952-53-ban a Szentendrei festők II. és III. kiállításán elsősorban ismét a művésztelephez tartozók állítottak ki, de azért néhány telepen kívüli, helybeli vagy nyáron Szentendrén dolgozó festő is megjelent. A festményt és grafikai anyagot egyaránt felvonultató tárlatokon 1952-ben a már elhunyt telepi alkotótársak is szerepeltek, így kiállították Paizs Goebel, Rozgonyi és Bánáti Sverák műveit is. Meghívott volt a telepiek által később is támogatott Pirk János

36

, aztán Beck Judit, Szántó Piroska, Szánthó Imre, Galitzer Imre, Pituk József, Schönberger Armand, Sebestyén György, Szecsődy Klára, Törzs Éva. Grafikai anyaggal jelentkezett még Conrad Gyula, Szösz Jenő és felesége, Gallasz Magda. 1953-ban a fentieken kívül még Arató István, Dallos Ernő, Kaposy K. Ödön, Németh László, Boross Géza, Csorba Tibor neve is feltűnt a résztvevők között

37 Több mint harminc kiállítóról volt tehát szó, s ez a szám a későbbiekben csak tovább emelkedett. Frank János, 1952-1955 között a múzeum első művészettörténész muzeológusa így emlékezett meg erről az időszakról: „ 1952 nem éppen az olvadás éve volt, de azonnal láttam, tértől és időtől függetlenül, csaknem azt csinálhatok, amit akarok. Nem tartoztunk a tanácshoz, a múzeumi központ régészei, néprajzosai hagyták, bármit vettem tervbe"

38 Úgy tűnik, hogy a szentendrei félárnyékban lehetőség nyílt a szabadabb szellemű tárlatrendezésre. Az alkalmanként bizonyos mértékig már ekkor kirakatba helyezett, vagy ennek ígéretes lehetőségét betöltő művésztelep és a jelentéktelen méretű, ámde egy-egy jelentős kiállításnak is otthont adó múzeum amolyan szelep-szerepet is betöltött a korabeli művészeti közéletben. Nem ez volt az egyetlen hely, ahol a kultúrpolitika a kénytelenségből idővel önigazoló hivatkozási alapot fabrikálhatott. így a tekintélyes művésznevek iránti lojalitásból, s talán bizonyos fokú érdektelenségből is, a még kevésbé exponált, úgymond vidéki kiállítóhelyen teret kaphatott némi művészi szabadság. Frank János a múzeum kiállításain élt is ezzel a lehetőséggel, ahogy visszaemlékezésében írja, nem vont mást, mint kvalitásbeli határokat. „Azt se bántam, ha a kiállító művész nem volt szentendrei, csak úgy betoppant. Múzeumi emeletem az ötvenes években nem volt direkt avantgárd-szalon, de egy Salon des Independents, pontosabban Salon des Refusés. Fonák mércét állítottam: a tiltottakat fogadtam, vagy azokat a tűrteket, akik ugyan szerepelhettek a Műcsarnokban, de rangjukhoz méltatlanul, a szégyentermekben. "

39 Frank forrásértékű visszaemlékezése szerint a város és a telep az ötvenes évek elején még jórészt érintetlen módon őrizte a harmincas évek hangulatát. A múzeum újdonsült segédmuzeológusaként már az első héten tiszteletét tette a Régi Művésztelepen. Mint írja: „DeliAntal volta gondnok*

0

... Ő egész télen kint lakott, a többi művésztelepi tag csak nyáron. A legidősebb, Perlrott Csaba Vilmos, halála előtt vettem tőle egy képet a múzeumnak" - ez volt az állami mecenatúra - 500 forintért. Diener Dénes Rudolf lelke volt a telepnek...külön egyszobás lakása volt a telepen a Kántor Andor-Gálffy Lola házaspárnak, rajtuk kívül Göllner Miklós, Gráber Margit, Miháltz Pál, Barcsay és Korniss lakott még a telepen..."

42 Télen a helybeli művészeket vizitelte végig: kibiciklizett Pirk Jánoshoz Pismányba, llosvai Vargáékhoz a Zenta utcába, Onódi Bélához pedig a múzeum közeli Alkotmány utcába gyalogosan is könnyedén eljutott. Itt lakott még Conrad Gyula, Apáti Abkarovics Béla, a Czóbel-Modok házaspár, ugyanakkor Szántó Piroskáék még csak nyaranta vettek ki hol itt, hol ott egy szobát a városban. „Szentendrei volt a fiatal Szánthó Imre karikatúrista-festő, a művészeti élet katalizátora. Sikerült szponzorokat találnia, hogy a helybeli festők számára alkotó-üdülést szervezzen Pilismaróton; munkáikat kiállításon mutatták be a múzeumban

43

...Szentendrén született Balogh László, de akkor még csak főiskolás volt, ingyen végezte a múzeum grafikai munkáit."

44 Deim Pál csak 1957-től szerepelt kiállításokon.

45 A szentendrei tárlatok anyaga ez idő tájt főként a korszakban neuralgikus pontként kezelt nagybányai örökség jegyében fogant. A nagybányai művészet kultúrpolitikai, kritikai megítélése csak 1953-56 után változott meg. Addig „egyfelől elítélték impresszionizmusát és tematikai közömbösségét, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy a kor művészetébe tevékenyen bekapcsolódó posztnagybányaiak révén az egyetlen virulens, a kép műmivoltát megtartó örökségetjelentette az ötvenes évek elején."

46 Az absztrakció-vita lezárulása után értelemszerűen nem lehetett nyilvános tere semmiféle nonfiguratív törekvésnek, de még így is a kritika „dekadenciájuk és formalizmusuk miatt fanyalogva beszél vagy nem vesz tudomást a Nyolcakról, az aktivistákról, a Szocialista Művészcsoportról vagy a szentendreiekről."

47 A szentendrei művésztelep 1956-ban megrendezett jubiláris kiállításának fogadtatása hűen tükrözi a szakma és a kritika megítélésének lassan változó, belső elmozdulásait. A kiállítást megnyitó Tersánszky J. Jenő és a katalógus előszavát író Lyka Károly neve szinte védjegyként garantálta a nagybányai hagyományokra építő, klasszikus festői értékeket képviselő művészkolónia szakmai elismertségét.

48 A harminc kiállító művész között a Művésztelep elhunyt tagjainak, így Tornyai (+1936), Paizs (+1944), Rozgonyi (+1948), Bánáti Sverák (+1951), Heintz (+1955) és Diener Dénes (+1956) munkáit is kiállították. Artner Tivadar a Szabad Nép oldalain megjelenő kritikája így összegezte a látottakat: „A múzeum három termében felsorakoztatott alkotások, ha nem is teljes,