Pethő Németh Erika: Írók, költők Szentendrén (Szentendre, 1990)

HAMVAS BÉLA Eperjes, 1897. március 23. — Budapest, 1968. november 7. író, kultúrfilozófus. A század harmincas éveiben feltűnt, a magyar filozófiai és esszéirodalomban mind tartalmilag, mind formailag merőben új hangot hozó írót erős szálak fűzték Szentendréhez. Miután gyermekéveinek városa, Pozsony az első világháborút követően Csehszlovákiához került, a család kényszerűen Budapestre költözött. Hamvas Béla a számára mindvégig idegen atmoszférájú fővárosból — amikor csak tehette —, hol a Balatonhoz, hol a közeli erdős falvakba menekült. Szentendre közelsége, a pozsonyi kertekhez való hasonlósága bizonyult a legotthonosabbnak, s így mihelyt kedvező alkalom kínálkozott, a család a Kőhegy alatt, a Bubánban gyümölcsöst vásárolt, ahová egyszerű parasztházat építettek. Ez lett a hely, ahol Hamvas Béla nemcsak zavartalanul elmélyedhetett tanulmányaiba és az írásba, de szenvedélyének, a kertészkedésnek is élhetett. Ma már aligha ismerni rá az egykor patakkal határolt idillikus gyümölcsösre. A ház mögött a gyepes tisztásokkal váltakozó tölgyes helyén a háború és az azt követő viszontagságok nyomán gazos aljnövényzet tenyészik, és a hajdan átlátszó forrást iszapos hínár lepi. Viszont fennmaradt Hamvas Béla első alkotói korszakának legjellegzetesebb és egyben befejező állomását őrző műve: A Magyar Ну er ion. Hamvas Bélát sem az 1945-öt követő évek mozgalmas irodalmi élete, sem a bubáni ház lakhatatlanná válása nem szakította el a már második otthonává vált kisvárostól. Feleségével hol itt, hol ott bérelt szobát, barátkozott a város művészeivel, de számos egyszerű helybeli emberrel is, főként azokkal, akikkel közös szellemi alapot talált, és akiknek lelki problémáik megoldásában segítséget nyújthatott. „Dolgozó szobája" — akárcsak kedves költőjének, Wordsworth-nak — nyári napokon neki is a szabad volt. Gyakran látták könyvekkel, jegyzetlapokkal megrakott hátizsákkal a szigetmonostori Duna-parton. 1948-ban elveszíti budapesti könyvtári állását, s ami súlyosabb, a „tiltott" írók listájára kerül. Elkeseredés helyett új munkaláz periódusa kezdődik számára. A zavartalan elvonulásra Szentendre magától érthetődően kínálkozik. Részben a bubáni romházban, részben a Czóbel-házban, részben egy Harmincad utcában bérelt szobában írja meg a huszadik század nagy regényét, a Karnevált. A csaknem négy évtizeddel később megjelent művet a kiadó így jellemzi: „Századunk egyik legizgalmasabb, legmonumentálisabb regénye: a magyar prózairodalom egyedülálló alkotása." Bár a mű szereplői összességükben az egyetemes emberi karakterológia megjelenítői, mégis, olykor ironikus, máskor komoly formában jellegzetes szentendrei alakok ismerhetők fel bennük. 1951-ben, alighogy leírja a Karnevál végső szavait: feszüljetek a nagyszerű ébredésre" — az akkori közviszonyok arra kényszerítik, hogy mind pesti otthonától, mind Szentendrétől távol, a Tiszai Erőműnél fárasztó és méltatlan munkát vállaljon. 42