Dr. Erdősi Péter - Dr. Mazányi Judit szerk.: Lombard reneszánsz. A bergamói Accademia Carrara festményei (PMMI – Ferenczy Múzeum kiadványai, 28. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)

II. Giovanni Valagussa — Simone Facchinetti: Lombard reneszánsz festészet / Lombard Renaissance Painting - 5. Bernardo Zenale és „a Sforza-oltárkép Mestere": párbeszéd Leonardóval

mentális hatású, szintén az Accademia Carrara tulaj­donában lévő festmény (Kat. sz. 23.) a Sforza-oltárkép Mesterének műve, és olyan időszakban jött létre, amely nem esik túl messze a festő egyetlen dokumentált alko­tásától. Az 1494-es képhez képest nehezebben találunk egyéni jegyeket Szent Ambrus arcán, viszont itt megha­tározóbb a szürkés tónus, amit már Foppa is előszeretet­tel használt. A kép elkészülte talán a Ludovico il Moro bukása, valamint Leonardo ezt követő menekülése utáni időszakra tehető: tehát már a cinquecentóban járunk. Ennek jeleit véljük felfedezni akkor is, ha a szépséges bergamói töredéket összehasonlítjuk Vincenzo Foppa 1501-ben már készülőfélben lévő, a Santa Maria delle Grazie templomba keriút poliptichon)ának egyik osztott táblájával (3. kép). A két mű erős hasonlóságai alapján arra következtethetünk, hogy a Sforza oltárkép Mestere - miután Leonardo igézete alól felszabadult - visszatért a lombardiai hagyományok hozzá közelebb eső, meghit­tebb ösvényeire. Zenale életművében a Grifi-kápolna bravúros díszí­tése után további momentumok is akadnak, melyek a Leonardo művészetéhez való közeledésre utalnak. Bizonyos, hogy a trevigliói festő megcsodálta az Utolsó vacsorát, melyet Leonardo 1498-ig festett a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumában. 1500 körüli művein jól kivehető a ragyogó Leonardo­mű hatása. így van ez már a milánói San Carlo al Corso templomban látható, Mária mennybemenetele című ké­pén is, melyen az apostolok alakjára, akik alig tudják visz­szatartani a csodás esemény láttán érzett megdöbbené­süket, meleg, borostyánszín fény árad. Már a 16. század elejére tehető az Accademia Carrara gyűjteményében lévő Madonna a gyermekkel Jézussal és angyalokkal című (Kat. sz. 24-), kisméretű táblára festett kegykép, rajta a „Bernardus Pfinxit]" szignóval. A milánói Bagatti Val­secchi Múzeumban lévő képekre, Szent Katalin, illetve egy Szent püspök ábrázolására hasonlít a legmeggyőzőb­ben, amelyek egy, a 16. század első öt esztendejére datál­ható, később elemeire bontott poliptichon részei voltak. Valamivel későbbi lehet a Szoptató Madonna finom ábrázolása (Kat. sz. 25.), mely Zenale Louvre-ban meg­tekinthető merev hatású oltárképével (Jézus körülmeté­lése) hozható kapcsolatba, ahol már inkább a Braman­tinóval folytatott párbeszéd válik meghatározóvá. Simone Facchinetti

Next

/
Oldalképek
Tartalom