Dr. Erdősi Péter - Dr. Mazányi Judit szerk.: Lombard reneszánsz. A bergamói Accademia Carrara festményei (PMMI – Ferenczy Múzeum kiadványai, 28. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2009)
II. Giovanni Valagussa — Simone Facchinetti: Lombard reneszánsz festészet / Lombard Renaissance Painting - 1. Udvari gótika és flamand újítások
A 15. században Lombardia mind kulturális, mind gazdasági tekintetben rendkívüli fejlődésnek indult, s az itáliai félsziget egyik legfontosabb állama lett. 1450-ben Francesco Sforza nagyobb megrázkódtatások nélkül vette át a hatalmat a Visconti dinasztiától a hercegségben, melynek fővárosa Milánó, míg második legfontosabb uralkodói székhelye a paviai várkastély volt. Francesco Sforza főszerepet játszott azokban a tárgyalásokban is, melyek a század legfontosabb politikai egyezményéhez, a szintén lombard területen fekvő Lodiban megkötött 1454-es békéhez vezettek. Az itáliai államok békekötése hosszú időre hatalmi egyensúlyt teremt, és csak az 1499-es francia megszállás vet véget a virágzásnak. Ez a korszak fontos a művészetek szempontjából is, amelyek egyre impozánsabban szolgálták a herceg és a nemesség igényeit, továbbá teljesítették a szerzetesrendek kívánságait. Egyes rendek központjai, például a ferenceseké és a domonkosoké, Milánóban voltak, míg más rendekéi, mint az olivetánusoké vagy a karthauziaké, a környező vidéken kaptak helyet. A század második felének művészetére néhány nagyobb, a hercegi kormányzattól függő építkezés nyomta rá bélyegét. A legfontosabb a milánói Porta Giovia kastély belső felújítása, amelynek során a középkori eredetű épületet, főként belülről, új hercegi lakhellyé alakították át. Különösen lényeges e tekintetben új kápolnája és annak dekorációja. Szintén hasonló módon újították fel a már eredetileg is fényűző paviai Viscontivárkastélyt (Castello Visconteo), mely egzotikus növényekkel és állatokkal teli kertjéről vált híressé. Komolyan előrehaladtak a Pavia melletti Certosa (karthauzi kolostor) még 1396-ban megkezdett építési munkálatai is. Ezt a monumentális épületegyüttest a dinasztia nagyszabású mauzóleumának szánták, a francia uralkodócsaládok temetkezési helyéül szolgáló templomok - Saint Denis vagy a burgundiai Champmol - példáját követve. Tovább folytatták a milánói dóm évszázados építkezéseit is, valamint a század 90-es éveiben pedig feltehetően Donato Bramante tervei alapján alakították át az 1463-ban alapított Santa Maria delle Graziét, a domonkosok milánói központját, Ludovico il Moro, Francesco Sforza utódjának kedvelt templomát. E kedvező légkörben számos, egyre kifinomultabb műalkotás született a lombard területre speciálisan jellemző vonásokkal. Lombardiában - részben a francia kultúta hagyományos közelségének köszönhetően - utoljára még felragyog a késő gótikus stílus. A művészek versengenek a kifinomult megoldások keresésében és a drága anyagok használatában, anélkül, hogy az úgynevezett „nagy művészet" - melyhez a festészet, építészet és szobrászat tartozott -, illetve a később, pontatlanul „kis művészethez" sorolt művészeti ágak között különbséget tennének. Ily módon, akárcsak a trecento időszakában, most is igen fontos a miniatúrákkal díszített kéziratok előállítása, ami ragyogó és nevezetes alkotásokat eredményez, vagy éppen az ötvösművészet, az üvegablakok készítése, a fémöntés, különös tekintettel a látványos páncélzatokra (ez a cinquecentóban végig megmarad), továbbá olyan exkluzív termékek előállítása, mint a ruhák és ékszerek, vagy a hangszerek, különösen Cremonáhan, valamint az olyan szélesebb körben elterjedt díszítmények, mint az épületek kovácsoltvas elemei vagy terrakotta dekorációi. E nagyszerű időszakban Bergamo szerepe kevésbé látványos, hisz nem tartozik a hercegek és az udvar által különösen frekventált városok közé. Ennek ellenére itt is találkozhatunk kiemelkedően színvonalas művészeti teljesítményekkel, melyek legfőképp Bartolomeo Colleoni, a velencei köztársaság szolgálatában álló zsoldosvezér, Bergamo város de facto urának műpártolásához köthetők. Neki köszönhető a martinengói Incoronata templom valószínűleg 1476-ban megkezdett épületegyüttesének kivitelezése, és mindenekelőtt az ún. Colleonikápolna, a Santa Maria Maggiore székesegyház mellett található rendkívüli mauzóleum is, amely Giovanni Antonio Amadeo 1472 és 1476 között készült alkotása. Említésre méltó, hogy Bramante 1477-ben, még Milánóba érkezése előtt Bergamóban járt, és olyan (mára sajnos jórészt elpusztult) freskóciklusokat festett, melyek a perspektivikus ábrázolás közép-itáliai újításai felé nyitottak. Ezzel azonban mind stilárisan, mind időben egy későbbi periódushoz érünk, amely immár egyértelműen a reneszánszhoz köthető. Sajnos kevés emlék maradt ránk Bergamo késő gótikus korszakából. A trecento jelentős freskóciklusait hordozó építészet után nemigen találunk példát olyan építkezésekre, mint amelyek a következő század első felében jelentős festészeti vállalkozásokra adnak majd lehetőséget. Vegyük ugyanakkor figyelembe, hogy néhány fontosabb templomot Bergamo ún. venetói városfalának 16. századi építésekor leromboltak, valamint, hogy az átépítések miatt ma már nehezen értelmezhető a legjelentősebb olyan épület eredeti állapota, amely ebben az időben kapott gazdag díszítést. Tudjuk, hogy itt, a Sant'Agostino kolostorban a főapszist a híres művészcsalád bresciai ágából származó Andrea Bembo freskói díszítették, melyekből csupán egy Keresztrefeszítés szerény nyomai maradtak fenn. E mű feltehetően azelőtt
