Hidán Csaba – Szőllősy Gábor: Fegyver- és lószerszámgyűjtemény a tápiószelei Blaskovich Múzeumban (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 24. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2008)
A Blaskovich Múzeum lószerszámgyűjteményének katalógusa (Szőllősy Gábor)
A TÁPIÓSZELEI BLASKOVICH MÚZEUM LÓSZERSZÁMAI A lovat kedvelő, lóhoz értő emberek számára a Blaskovich név igazi lovasnév. A család nem csak a legendás csodakanca, Kincsem tenyésztője, Blaskovich Ernő révén kötődik a lovakhoz. Blaskovich Lászlónak arab félvér ménese volt Tápiószentmártonban, Blaskovich Pál pedig mint fogathajtó tett szert nagy hírnévre szürke ötösfogatával. A tápiószelei múzeum lószerszámgyűjteményét megalapozó Blaskovich Gyula alispánként is sokszor maga hajtotta parádés fogatát. A gyűjtemény tárgyainak többségét nem a család tagjai által egykor használt lószerszámok teszik ki. Ezeket Blaskovich Gyula (1806-1850), illetve unokái, György és János mint műgyűjtők vásárolták meg, így kerültek a múzeum anyagába. Ebbe a körbe tartozik az a hátaslóra való, fonott sallangos szerszám is, amelyet Blaskovich Gyula Heves megyei alispán 1849-ben Pyrker János László (1772-1847) egri érsek hagyatékának árverésén vásárolt meg. Ez a szerszámzat egy igen szép, jellegzetes képviselője a XIX. század elején a hátaslovakon is széles körben használt, vágott rojtú, fonott sallangokkal díszített lószerszámoknak. Ez a típus minden valószínűség szerint a XVII-XVIII. századi bagariabőr szerszámok mintájára készült, kevésbé igényes anyagokból. A bagariaszerszámok selyem rojtjait bőrszíjakból fonott sallangokkal helyettesítették. A XIX. század végétől az úrlovasoknál a hagyományos magyar lószerszámokat fokozatosan kiszorították az angol ízlésű modern darabok, így a sallangos díszítés is eltűnt a lovaglószerszámokról. Manapság már csak fogatlovakon láthatunk sallangos szerszámokat. A hátaslóra való sallangos szerszám a hazai közgyűjteményekben már önmagában is ritkaságnak számít. E darab értékét ezenfelül az is növeli, hogy szinte teljesnek mondható. Minden lényeges része, és főképpen minden díszítőeleme hiánytalanul, épségben megvan. A sallangok a mai szerszámokon használatosaknál keskenyebb szíjakból készültek, ezért sokkal finomabb, csipkeszerűbb hatást keltenek. Fokozza ezt az is, hogy az aranyozott rézveretékek finomabb kidolgozásúak, és részben kisebb méretűek a ma használatosaknál. Blaskovich Gyula (1843-1911) lovon Ez alól talán csak a Pyrker érsek címerét ábrázoló veretek jelentenek kivételt. A címer rajzolatának aprólékossága és az érseki attribútumok nem tették lehetővé a méretek korlátlan csökkentését, de a címer egyébként is kiemelt jelentőségű a szerszám díszítései között, hiszen három helyen is megjelenik: a homloksallangon és a farmatring két oldalsallangján. Érdekes darab az a XIX. század elejére keltezhető nyereg is, amely a csapolt, ragasztott kápájú, farbőrös nyergek, az úgynevezett csontos nyergek csoportjába tartozik. Ezen a valaha szép kidolgozású példányon jól nyomon követhető az igényes kivitelű, jó minőségű magyar nyergek szomorú sorsa. A vasúthálózat kiépülése következtében a hátasló mint közlekedési eszköz háttérbe szorult, de a rövid távú fuvarozásban még hosszú ideig használtak lófogatokat, amelyeket jelentős részben nyeregből hajtottak. A régi, mívesen kidolgozott lovaglónyergeket tömegesen alakították át fogatos nyergekké, amelyekkel szemben jóval szerényebb igényeket támasztottak mind kivitelezés, mind a lovaglásra való alkalmasság tekintetében. A Blaskovich Múzeum ezen darabja is lovaglónyereg volt eredetileg, de utólag fogatossá alakították át. Az átalakítás so^^^B^H^^^^^^B rán elvégzett durva, sőt akár barbárnak is nevezhető
