Hidán Csaba – Szőllősy Gábor: Fegyver- és lószerszámgyűjtemény a tápiószelei Blaskovich Múzeumban (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 24. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2008)

A tápiószelei Blaskovich Múzeum fegyvergyűjteménye (Hidán Csaba)

A „kakas"felhúzott állapotban A kakas lövéskor így csapódik az acélra A csappantyús fegyvereknél a serpenyő helyére a lőkúp került, és ebbe helyezték a lőport. A kakas kalapácsszerű végén mélyedés volt, ami lövéskor befedte a lőkupakot. így a kupakba helyezett robbanóanyag csak a gyújtólyukon keresztül robbant és nem csapott ki a láng egy része, mint a serpenyős megoldásnál. Megnőtt a szúróláng gyorsasága, így a fegyverek esős időben is használhatóak voltak. A Habsburg-hadseregben, így a magyar csapatoknál is az 1830-as években kezdték el a csappantyús-gyutacsos fegyverek rendszeresítését. Az Augustin-féle gyutacsos típusokat egészen az 1850-es évek végéig használták. Ezután a huzagolt csövű lőfegyvereknél már hegyes lövedéket vezettek be. A technika rohamos fejlődése, a nagyipar létrejötte lehetővé tette a XIX. század utolsó harmadában a hadseregek tömeges ellátását hátultöltős, nagy teljesítményű lőfegyverekkel. Bár ezek hatásfoka sokszorosan felülmúlta a korábbiakét, már csak a tűzerő, a gyors és tömeges, no meg a minél olcsóbb előállítás volt a fegyvergyártás szempontja. Az egyéni kivitelezés, a művészi kidolgozás csak a párbajfegyvereknél és a vadászfegyvereknél maradt fontos. Erdélyi fegyveresek a XVII-XVIII. századból Erdélyi nemes vadászöltözetben (rekonstrukció) a XVII-XVIII. századból (rekonstrukció)