Sz. Szilágyi Gábor szerk.: 1956. Művészet emigrációban (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 18. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2006)

Sz. Szilágyi Gábor: Konok Tamás

» KONOK TA M ÄS A franciák mennyire voltak nyitottak felétek? Erről nagyon hosszan tudnék beszélni. Párizsban a művészet, a kultúra és az irodalom területén rögtön érezhető volt, hogy nemzetközi vérkeringésbe kerültünk. Ugyanakkor abban az időben az emberek nehezen kommunikáltak egymással, és nem szívesen eresztettek be az otthonukba olyanokat, akiket nem ismertek. Abban a házban, ahol a mai napig is lakom, még három festő lakott, de egy „jó napot"-on kívül nem volt más párbeszéd közöttünk. Gondolj bele, öt évig laktunk együtt, de nem beszéltünk egymással. 1956 után a második nagy forradalmi élményem az 1968-as párizsi diáklázadás volt. Ez lázadása volt az értelmiségnek, a fiatalságnak egy idősebb generáció ellen. A professzorokat elérni gyakorlatilag lehetetlen volt, mert be sem jártak az egyetemekre, szakadék volt a tanárok és a növendékek, de más téren a menedzserek és az alkalmazottak vagy a lakók és az új Lakók között is. Ezt nevezték a fiatal Lázadok a mandarinok uralmának. A mindennapos Lázongások az utcán közel négy hónapig tartottak. Fölgyújtották az autókat, barikádokat emeltek, de senki nem halt meg az események következtében. Az emberek e néhány hónap alatt talán oldottabbak Lettek. Azt lehet mondani, a 68-as lázadás egy urbánus világ forradalma volt a tisztább levegőért, a tisztább kommunikációért, és egy olyan életformáért, ami emberibbnek nevezhető. Úgy tudom, Svájchoz is hosszabb ideje tartó kapcsolat fűz. A 68-as párizsi forradalom után erős gazdasági depresszió alakult ki, jött az olajválság, de Zürich virágzott. Olyan kapcsolatunk alakult ki akkoriban a zürichi Galerie Schlégellel, amely művészeti szempontból kiváló volt, és a föltétele az volt, hogy az év egy bizonyos részét Svájcban töltsük. Érthető módon a gyűjtők találkozni akartak a művésszel. Számos nagy nemzetközi kiállításon, mint a Baseli Art Expón vagy a kölni és düsseldorfi nemzetközi bemutatókon, illetve más európai kiállításokon Schlegel úr közvetítésével vettünk részt. Richard Paul Lohsehoz, Max Bilihez vagy Moholy Luciahoz kötődő barátságunk is ekkor alakult ki. Évtizedekig mégis leginkább Párizshoz kötődtetek. Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy ha csak részben is, de Budapestre költöztök? A kétlakiságunk, mint mondod, megmaradt, a mai napig is van lakásunk Párizsban, de jelenleg többet vagyunk Budapesten. Bár ha nem adódott volna a házunk megvásárlásának lehetősége, nem biztos, hogy itt lennénk. így a véletlen is közrejátszott a döntésünkben. Magyarországon a rendszerváltás óta a kortárs művészet területén értelemszerűen sok változás történt. A szakmai pályám is elkezdett ide kötni. A Ludwig Múzeumban kiállítási meghívásom volt. Párizs és Zürich mellett így Budapest lett a harmadik fontos helyszín az életünkben. A hollétünk összemosódott állapotba került, mint ahogy számos kortárs művész is több helyen él és dolgozik. Leginkább a légkör és a gyökereim miatt vagyok szívesen itthon. Magyarnak, franciának, de európainak érzem magam. Talán egy új identitás-állapot ez, ami erősíti a kontinens összetartozását.