Sz. Szilágyi Gábor szerk.: 1956. Művészet emigrációban (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 18. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2006)
Papp Tibor: Beszélgetés Pátkai Ervinnel
Giacometti-t, Gilioti-t szeretem az idősebbek közül, és Jacobsen, EtienneMartin, Stackpole, Ipousteguy, Sjöholm is közel áll hozzám, a fiatalok közül Berrocal, Sklavos... de Picasso-t nem szeretem, ő is a reneszánsz képviselője, a zárófejezeté. - És a magyarok? A magyar szobrászatból egy-egy csúcs emelkedik ki, például Medgyessy, akit sokkal jobbnak tartok a kortárs Mayol-nál. A mostaniak?... Az az igazság, hogy nem nagyon ismerem őket, nem volt rá alkalmam... Akiknek a munkáit láttam, azok közül.., például Vilt szobrait szeretem. A II. párizsi Fiatal Művészek Biennáléján (1961) a «Monumentalis szobor», amit Pátkai makettja alapján öten, közösen építettek, első díjat nyert. Ez volt Pátkai Ervin első jelentősebb sikere - ezután került át a szobor a Modern Múzeum állandó kiállítására - ez a dátum jelzi pályafutásának kezdetét. A szobor félig nyitott alagútjai «szobor-vilagba» nyílnak, ahol a tér erővonalai másképpen rendeződnek, a forma szépsége veszi át a gravitáció szerepét. Vonz, taszít, leköt. Új törvények közé kerül az ember, Pátkai legbelsejébe. Nem tükrözi a világot - minden tükörből önmagát mutatja. A kitekintés távlatot ad: a régi szálak elhajolnak, átrendeződnek ehhez a világrendhez, s a küLsőt - az előbb még mindannyiunkét - idegenként csodálja a szobor-lakó. Hétszer körbezárt világ. A belépő új utakra lel, ismeretlen akadályokat talál, választási Lehetőséget, szépet és rettenetest, fölülről zuhanással fenyegetőt, harmóniát a gerincek hajlatain, bensőségest, otthont a sziklaboltozat alatt. Nyugvópontot. Anyaméhet. Öt szikladarab bástyázza el a külvilágtól a magot tartó ölet - és az egyensúlyt teremtő másik pólust: a sziklatűt. A kavargásban a fő vonalakat a nézőnek kell megkeresni, mozogni kell a szoborban, élni, nézőpontot változtatni, kérdésekre felelni... Több hétig készült, közös munka - a Biennalen azóta meghonosodott kollektív művek közül máig is a legjobb. A kollektív művészettel kapcsolatos tapasztalatom tulajdonképpen nem is innen származik - később próbálkoztam igazán a „közös művészettel", de nem volt sikeres. Ennek ellenére hiszek a kollektív művészetben, csak mi túl fiatalok voltunk, nem ismertük eléggé egymást és nem tudtunk egymáshoz alkalmazkodni. Szellemileg össze kell nőni, a „közös művészetet" nem lehet programként csinálni. Egyelőre nincs is terveim között. Lényegét abban látom - utolsó tervemnél (Rekviem) is az volt az elképzelésem - hogyha ugyanazon gondolatból, különböző szellemi irányzatokat követve, teremti meg mindenki a maga művét, akkor különböző stílus, izmus helyet kaphat, az egész mégis egy centrum körül forog. S akkor megszületik a közvetett kapcsolat a művek között, hasonlóan a régiekéhez. De nagyon nehéz szellemileg összefogni az embereket, nagyon nehéz egy cél érdekében lekötni őket. Abban az időben Henri-Georges Adam hatása alatt voltam, nemcsak formailag ... - az építészeti szobrászat érdekelt, a monumentális alkotások: a félig építészet -félig szobrászat. Ezeket a műveket házak között, udvaron, füves tereken képzeltem el... az ember sétál és betéved a szobor épületbe... nem nézheti úgy, mint egy távoli tárgyat, hiszen benne van, a tárgy körülveszi. Akkor a formáért dolgoztam, most egészen más érdekel. Pátkai Ervin: Katedrális, 1964 -fa tábla, festett poliészter Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
