Csontó Lajos - Verba Andrea szerk.: Csontó Lajos: Munkák (PMMI kiadványai - Kiállítási katalógusok 16. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2005)
2002
RESTRRT VirtTRGE GRLÊRIR / VltlTRGE GRUEM. BUORPEST. ^00^ ... A művész tíz darabból álló fekete-fehér sorozata litografált képeslapok, régi albumból kiemelt emlékek, talált képek személyes feldolgozása—a fotótechnika műfaji kereteinek tudatos tágításával, professzionális technikai bravúrral. A hatvanas évek régi tévékészülékeinek formáját és a kor mozijának nosztalgikus képi világát idéző fotókon egy kapcsolat emlékei, eseményei, hangulatai jelennek meg. Minden felvételen egy megszemélyesített, emblematikus tömörségű szlogen szerepel sírfeliratként, amely a kapcsolat bizonyos periódusainak, korszakainak, árnyalatainak állít emléket. A tíz kép tíz privát síremlék, emlékező gyászbeszéd, melyeket a személyes válság fiktív és laza narrációja köt össze. A manipulált—korukból, kontextusukból és műfajukból kiemelt—képek, a fotótechnika festői eszközként való használata, az irodalmi abszurditást sem nélkülöző sírfeliratok gunyoros elidegenítő effektusaik ellenére—vagy talán éppen azért—elemi erővel ébresztik fel az elmúlás, a veszteség, a gyász érzetét. Az össze nem illő elemek, a kiragadott pillanatképek, a jelentés nélküli, semleges és elmosódott felületek hol zavarba ejtően banális, hol abszurd feliratokkal nyugtalanító disszonanciát, feszültséget ébresztenek a nézőben. Szeretnénk az események mélyére látni, leskelődni, a történetet megismerni, rekonstruálni. Merhán Orsolya ... The ten-piece black-and-white series by the artist is the private treatment of lithographed postcards, memories from old albums and found pictures - through the conscious expansion of the generic borders of the technique of photography by a professional technical feat. In the photos that evoke the form of old TV sets of the 1960s and the nostalgic visual universe of the cinema of the period memories, events and moods of a relationship appear. In each photo a personified, emblematically terse slogan appears as an epitaph commemorating certain periods, stages, shades of the relationship. The ten pictures are ten private gravestones, reminiscing funeral orations, which are linked by the fictitious and loose narrative of personal crisis. In spite of their ironic alienating effect - or perhaps precisely because of it - the manipulated images lifted from their age, context and genre, the picturesque use of photography and the absurd epitaphs evoke an elementary sense of death, loss and grief. The illmatched elements, the randomly chosen snapshots, the meaningless, neutral and blurred surfaces with the embarrassingly banal or absurd inscriptions create a disturbing dissonance, tension in the spectator. We yearn to comprehend the events, to peek in, to get to know the story, to reconstruct it. Orsolya Merhán
