Klemmné Németh Zsuzsa szerk.: Triznya Mátyás (1922–1991) (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 13. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2005)

Már ötéves korában elhatározta, hogy festő lesz. Az elhatározást tett követte: ahol egy kis felületet talált a budai Hegyalja úti lakásban, azt telefirkálta, egyelőre csak absztrakt stílusban. A szülők ezek után kénytelenek voltak színes krétákat és festékes dobozt ajándékozni neki. A karrier következő állomása a pesti Váci utcai piarista gimnáziumban következett, ahol a tananyagot elhanyagolva, most már az egész iskola örömére „Matyi" művésznéven befutott „festő" lett. A gimnázium másik büszkesége Pilinszky János volt, aki az év végi ünnepségen verseivel szerepelt, ugyanakkor Matyi az év folyamán festett képeit állította ki. Triznya bácsi, a fimon, űri lábbelik mestere a piaristák szomszédságában a világhíres Váci utcai cipőboltot fiára akarta hagyni. Az üzleti szellem erősítésére a közgazdasági egyetemre küldte, de Mátyás már akkor is az önálló cselekedetek embere volt. Nem akarta megbántani apját és ezért csak titokban iratkozott be a Képzőművészeti Főiskola grafikai osztályára, Varga Nándorhoz. Akkoriban ismerkedett meg kedvenc festőjének lányával, Szőnyi Zsuzsával, aki viszont a bölcsészkaron tanult. Máig sem derült ki, hogy a nagy festő, vagy a lánya gyakorolt-e rá nagyobb hatást, de közel ötvenévi boldog házasság után megegyezhetünk abban, hogy mindkettő. 1944- március 19-én a német csapatok elfoglalták Magyarországot. Mi ezt előre nem tudtuk és pont ezen a napon kötöttünk házasságot. A bombázások elől Zebegénybe menekültünk, ahol férjem Szőnyi István tanácsait követve folytatta a festést és az akvarellezést, a - sokak számára ismeretlen - Elekfy Jenő varázsos vízfestményeit megcsodálva. A háború után, most már nem a német, hanem a szovjet csapatok tartották megszállva az országot és helytartóik kegyetlen elnyomással fojtottak el minden függetlenségi törekvést. 1948 elején nekünk is menekülnünk kellett és Ausztrián keresztül a művészetek hazájába, Itáliába jutottunk. Triznya Mátyás festészete itt teljesedett ki, mivel történeti és filozófiai tudása visszhangra talált a latinkultúra emlékeiben, Ostia Antica, a Forum Romanum márvány oszlopaiban. Eleinte Cinecittá film-stúdióiban talált munkát, mint díszletfestő, majd mint trükk-operatőr. Olyan népszerűségre tett szert, hogy De Sicától Felliniig mindenki csak „Mattia ungherese": „magyar Mátyás"-nak hívta. De a festéssel soha nem hagyott fel. Rómában és a környező városokban több sikeres egyéni kiállítást rendezett és részt vett az olasz művészeti életben. Az Accademia Tiberina tagjává választotta és elnyerte a nagy Dante-érmet is. Mindez nem változtatta meg egyéniségét, továbbra is megmaradt a jó kedélyű, könnyelmű Matyinak, aki a lakásunkban rendezett szombat esti „Triznya-Kocsma" estéken nagyokat mulatott barátaival, Szabó Feri jezsuita atyával, Sárközy Péter professzorral, Majorovits András heidelbergi orvossal. Majorovits doktornak támadt az az ötlete, hogy a Triznya képekből a gyönyörű német városban kiállítást rendezzen. Innen indult el aztán Triznya Mátyás nemzetközi karrierje, amely majd minden európai városban sikeres kiállítást (és az akvarellek eladását) eredményezte. Egy bizonyos ponton a filmes munkát abba is hagyta és csak a festészetnek élt. Sajnos nem sokáig, mivel az egészsége romlani kezdett és 1991-ben a festők védőszentje, Lukács evangélista napján, október 18-án Rómában meghalt. Hamvai a zebegényi temetőben nyugszanak. Mátyás Triznya had decided to become a painter as early as at the age of five. The decision was followed with realization: wherever he found an empty surface in the flat in Hegyalja Street in Buda, he scribbled it all over - though only in abstract style at that time. The parents had no other choice but to present him with colour crayons and a box of paint. The next stage of the career was at the Piarist Grammar School in Váci Street, Budapest, where, neglecting the lessons, he became a successful "painter" to the greatest joy of the whole school. His artist name was "Matyi". The other pride of the school was János Pilinszky, who recited his poems at the end-term ceremonies while Matyi exhibited his pictures painted during the year. Father Triznya, the master of gentlemen's fine footwear, intended to leave his famous shoe shop in the neighbourhood of the Piarists in Váci Street to his son. In order to strengthen the son's business spirit he sent him to the University of Economics. However, Mátyás was an independent personality. He did not mean to hurt his father therefore he enrolled in secret for the graphic class of Nándor Varga at the Academy of Fine Arts. It was at that time that he got acquainted with Zsuzsa Szőnyi, his favourite painter's daughter, who was studying at the Faculty of Humanities. It still cannot be decided whose influence was more important: the great painter's or his daughter's. However, after almost fifty years' happy marriage we can agree that both. On 19

th March 1944, the German troops occupied Hungary. We had not known anything in advance and happened to get married just on that day. Because of the bombing we fled to Zebegény, where, following István Szőnyi's advice and admiring Jenő Elekfy's miraculous water-colours (Elekfy is almost unknown for most people), my husband continued painting and aquarelling. After the War, instead of the German soldiers the Soviet ones kept Hungary occupied. Their governors suppressed cruelly all endeavours for independence. At the beginning of 1948, we also had to flee and through Austria we got to Italy, the country of arts. Mátyás Triznya's painting unfolded there as his knowledge of history and philosophy found response in the monuments of Latin culture, in the marble columns of Forum Romanum, Ostia Antica. First, he worked as a scene-painter then as a special effects cinematographer at the film studios of Cinecittá. He became so popular that everybody from De Sica to Fellini called him only "Mattia ungherese": Matthias of Hungary. However, he never gave up painting. He had several successful one-man shows both in Rome and in the neighbouring towns and he also participated in Italian arts life. He became a member of Accademia Tiberina and he was awarded the grand Dante medal. In spite of all these acknowledgements his personality did not change. He always remained the good-humoured, lightheaded Matyi, who enjoyed himself with his friends, Feri Szabó, a Jesuit pater, Péter Sárközy, a professor and András Majorovits, a doctor from Heidelberg, at "Triznya-Pub" parties at his place on Saturday nights. The idea to arrange an exhibition of Triznyapictures in the beautiful German town came to doctor Majorovits. It was at this point that Mátyás Triznya's international career started, which resulted in successful exhibitions (as well as sales of the aquarelles) in almost all European cities. After some time, he even gave up his film job and only dealt with painting. Unfortunately, it did not last long because he got ill and on 18

th October 1991, the day of the patron saint of painters, Luke evangelist, he died in Rome. He is buried in the graveyard of Zebegény. Róma, 2005. augusztus 28. Szőnyi Zsuzsa Rome, 28

th August 2005 Zsuzsa Szőnyi