Ikvainé Sándor Ildikó - Sz. Tóth Judit: Évszámos tárgyak Pest megye népművészetében (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 6. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2003)

Bútorok

közök megyénkben ritka kivételek (ökörjárom, Szentendre 60.44.1.). A népi díszítőművészet talán legismertebb darabjai, a guzsalyok, mángorlók, mosósulykok, motollák szerelmi ajándékul készültek. Alföldi faragóspecialisták, ügyes kezű férfiak és pásztorok egyaránt készítettek díszes tokmányokat szaruból, az 1920-as évekig. Saját használatra vagy ajándékul szánt datált borotvatartók nagy számban Nagykőrös vidékéről maradtak fenn., díszítőtechnikájuk dunántúli kapcsolatokra utal. A felföldi pásztorművészet emlékei a Börzsönyben, Vác, Penc környékén jelen vannak, de évszámmal jelölt eszköz kevés van köztük: egy-egy ivócsanak, ostornyél, bot. A paraszti készítésű textileken, mind a háztartásban, mind a testi ruhákon igen gyakori a felirat: monogram, név, ajánlás, vallásos szöveg. Ünnepi abroszon, dísztörülközőn, díszlepedőn gyakran ott az évszám is. Pest megyében a viseletdarabok közül datálás a kendőféléken és ingeken kívül csak esetlegesen fordul elő. A feliratos néprajzi tárgyak kiállításának elsődleges célja, hogy azok az összehasonlító kutatás számára hozzáférhetővé váljanak, s Pest megye megszűnjön a népművészet-kutatás fehér foltja lenni. A datált tárgyak segítik jelzés nélküli társaik időbeni és térbeni meghatározását (a készítés ideje, készítő műhely). Segítségünkre vannak a formai és díszítésbeli stílusváltozások nyomon követésében. Segítik az egyes műhelyek időben váltakozó stílusai közötti eligazodást. Emellett a hitelesítést is szolgálják: nem egyszer leleplezik későbbi korok felújítási törekvéseit akár a tárgy kopottsága, akár öröklés miatt történt. Ilyen tárgy Váróczi Erzsébet ládája a ceglédi múzeumban, egy 1777-es jelzésű bokály Szentendrén, vagy említhetjük azokat - a megye különböző faluiból származó - textileket, melyek évszámát, szövegét öröklés után kibontották, megváltoztatták, vagy éppen hozzá hímeztek valamit megkülönböztetésül. Magyarországon a festett bútorok parasztházakban való megjelenése, térhódítása hoszszú előzményre vezethető vissza. Párhuzamai visszanyúlnak a középkorig. Magyarország és Erdély területén mindenütt kedvelt volt a festett bútor, mégis csak a 16-18. században kezdett terjedni, elsősorban az előkelő körökben. Európában - K. Csilléry Klára megállapítása szerint - a festett bútor egy jól körülhatárolható területen hódított. A 16. században német vidékeken megemlékeznek az írások olasz módra festett bútorokról. Valószínű tehát, hogy onnan terjedt Németországba, Ausztriába, Észak-Európába. Kelet-Európa felé szintén ismeretes a bútorfestés a csehekén, lengyeleken, magyarokon át egészen az ukránokig. A Balkánon viszont nem volt jellemző. Hozzánk az egyes festésminták Olaszország felől érkeztek, ahol már a 14. századból maradtak fenn festett, figurális, növényi és egyéb díszű kelengyés ládák. Olasz hatásra utal, hogy kolozsvári, 16. századvégi hagyatéki leltárakban pl. olasz koszorúval, olaszkorsós mintával festett bútorokról olvashatunk. Ezeket a motívumokat később, még a 19. században készült tárgyakon is megtaláljuk. A különböző bútorok gyakran igen messzire elkerülhettek eredeti készítőhelyüktől, akár vásározás, akár költözködés útján. Kiállításunkban szerepelnek ilyen darabok is. K. Csilléry Klára a Néprajzi Múzeum bútorgyűjteményét megvizsgálva kimutatta, hogy a legrégibb, datált, népies jellegű bútorokat Magyarországon elsősorban a mezővárosokban és városokban állították elő és erőteljesebben ott használták azokat. Falun történő használatát később, a 19. század első felében kezdte, majd a század derekán egyre intenzívebben igényelte a földműves lakosság. A mezővárosi- és városi polgárság, valamint a kedvező gazdasági adottságú vidékek tehetősebbjei ugyanakkor már az 1860-70-es