Ikvainé Sándor Ildikó - Sz. Tóth Judit: Évszámos tárgyak Pest megye népművészetében (PMMI kiadványai – Kiállítási katalógusok 6. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 2003)

Fafaragás - A mesterségek művészete - A nők munkaeszközei

fonvászonból készültek, szélükön varrt, horgolt, az újabbakon gyári csipkével. A századforduló táján még fehérhímzésesek voltak, a fehér lyukhímzésű fej- és vállkendő a Galga mentén a mai napig jellegzetes maradt. A fehér sarokmintába pirossal varrták bele a névbetűket, a nemesi koronát és általában az évszámot is. A fehérhímzésű vállkendő a 20. század elején része volt a Buda környéki németek viseletének is. A német betelepülésű Iklad fehér hímzéses kendői jól megkülönböztethetők más Galga menti falvakétól: rajtuk a sarok derékszögébe illesztve szerepel a teljes név, vagy becézett formája. Fehér sifonra igen apró keresztszemmel varrták. Hasonló elrendezésben, szintén keresztöltéssel hímezték nevüket Nagytarcsán és környékén gót vagy latin betűkkel. A név eleinte csak egy sarkot foglalt el, később körbeért a zsebkendő szélén úgy, hogy a betűket ritkították és megismételték, gyakran más betűtípussal. Hasonlóan jártak el a laposhimzesű kendők esetében Fafaragás MESTERSÉGEK MŰVÉSZETE Az évszámmal megjelölt, fa alapanyagú tárgyak köre pontosan meghatározható: szerszámok, női munkaeszközök (guzsaly, motolla, sulyok, mángorló), férfiak használati tárgyai (csizmahúzó, borotvatok) és a pásztorok ünnepi alkalmakra készített eszközei. A fában szegény vidékeken gyakran dolgoztak gyümölcsfából (dió, szilva, körte, cseresznye, berkenye), helyi alapanyagból. A könnyű guzsalytalpak legfőbb anyaga a juhar. A legkorábbi ismert datált fa eszközök megyénkben a szerszámok. A kézre illő, tökéletes formájú munkaeszközök esztétikuma elsősorban megformálásukban van. De a fából készített szerszámokon elegendő felület állt általában rendelkezésre a szöveg és díszítmény kialakításához. A bemutatott gyalukat mesterük maga készítette, saját és utódai használatára. Csak a nagyobb felületű csínvágókon van csigavonalas, leveles motívum, többségüis. Hogy a latin betűket a gót betűkhöz hasonlóvá tegyék, a betűk függőleges száraiba apró virágokat illesztettek. Ezzel a név beleolvadt virágmintás környezetébe, olvashatatlanná vált. A németek és a szlovákok kedvelték a kék-zöld, kék-lila, a szlovákok a kék-rózsaszín összeállítású betűket. Különösen az 1930-as években figyelhetünk meg takarékossági szándékot: a datált kendők ellentétes sarkába más minta és újabb évszám került, hogy újnak lássék. Az örökölt fejkendő másik sarkába az örökös másfajta betűkkel varrta bele nevét és az évszámot. Néhány tiszta pirossal varrt zsebkendőt is találni, de nagy részük színes pamuttal hímzett, szabadrajzú növényi motívumokkal, az új stílusú népművészet utóvirágzásának majd bomlásának termékeiként. Harsány színek, sokféle minta együttes alkalmazása jellemzi az ötvenes évektől felbukkanó, valamely közösségnek, a közösség képviselőjének, tanítónak stb. ajándékozott emlékkendők feliratát. kön csak néhány lendületes hullámvonalas minta, oldalukon pontozásos, egyszerű sormintával. Az évszám mellett rajtuk csak monogram szerepel, de a mesterséget tovább vivő dinasztiákról lévén szó, a szerszámot készítő elődök neve máig fennmaradt. A kádárokhoz hasonlóan a mézeskalácsosok is maguk faragták az ütőfákat, melyeken igen ritka az évszám. A szentendrei mestertől származó, lovas huszárt ábrázoló mintafán a „LENGYEL JÓZSEF 1863" felirat szerepel. A nagykőrösi múzeumban őrzött, 1896-ban, a millennium évében készített szerszámegyüttes darabjain, gyalukon, kézifűrészen, tolókés nyelén - az évszám és a magyar címer mellett - a nevét is megörökítette Mózes Sándor. A NŐK MUNKAESZKÖZEI Míg a fa alapanyagú szerszámokat mesteremberek készítették, a fafaragás témaköréhez tartozó legtöbb eszközt faragóspecialisták,