Klemmné Németh Zsuzsa szerk.: Árkádiától Zebegényig. A zebegényi művészkolónia 1928–42 között (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2003)

-adalékok a zebegényi művészkolónia történetéhezSzőnyi István ahhoz a generációhoz tartozott, melynek tagjai az első világháború előtt kezdték művészeti tanulmányaikat a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Tanáraik a nagybányai művésztelep alapító mesterei közül kerültek ki. Ferenczy Károly 1914 nyarán vitte először gyakorlatra osztályát az akkor már legendás művésztelepre, így a fiatal festőnövendékek még közvetlen tapasztalatokat szerezhettek a háború előtti Nagybányáról, megmerítkezhettek különleges aurájában, találkozhattak az alapító mesterekkel, és az újító fiatalokkal, a neósokkal. Bár az ott töltött idő nagyon rövid volt, mégis elegendőnek bizonyult arra, hogy Szőnyi és a köré csoportosult festők egész pályafutásukra kiható, mély benyomásokat szerezzenek. Egyrészt az alapító mesterek által képviselt plein air naturalizmus és impresszionizmus hatott rájuk, másrészt a neósok sokalakos kompozíciói, melyekkel Árkádia tájai iránti sóvárgásukat fejezték ki, a szecessziótól örökölt allegorikus, szimbolikus aktoktól eljutva a kuboexpresszionista kompozíciókig, ezzel előkészítve a következő években fellépő Szőnyi-kör neoklasszicizmusát. Később ezt az irányzatot nevezte Kállai Ernő tömör egyszerűséggel expresszív naturalizmusnak. A Nagybányán szerzett gazdag inspirációkat jó mélyen kellett elraktároznia a művésznövendékeknek, mert az alig megkezdett tanulmányokat a háború derékba törte. Egyszer, kétszer még visszatértek szabadságos katonaként a művésztelepre, de a leszerelés után már semmit sem lehetett ott folytatni, ahol a háború előtt abbahagyták. A négy év katonai szolgálat után hazatérő művészeket egy politikailag szétzilált, elszegényedett ország fogadta, mely a trianoni döntés után egyharmadára zsugorodott, Nagybánya is a határon túlra került. A művészek közül sokan elhagyták az országot, az itthon maradottak elszigetelődtek, nem jutottak el hozzájuk a legfrissebb művészeti irányzatok eredményei, a külföldi utazások jóval nehezebbé váltak, ezért a helyi hagyományok jelentősége megnőtt. A háborúból visszatért Ferenczy osztály hallgatóit Réti István vette át, mert a nagybányai művésztelep meghatározó, alapító mestere 1917-ben meghalt. Ezt a pillanatot rögzíti az egyetlen fennmaradt csoportkép az 1918-19-es tanévből.

1 Az elhíresült Réti osztály a Tanácsköztársaság bukása után felbomlott, több hallgatót eltanácsolt a tisztázó bizottság a főiskoláról, köztük Szőnyi Istvánt is, többen külföldre távoztak. A tanulóévek legtöbbjük számára végérvényesen véget értek. Most már önállóan, saját útjukat keresve próbáltak tovább lépni pályájukon, önkéntelenül, vagy tudatosan keresve azt az elvesztett Aranykort, melyet a háború előtti Nagybánya testesített meg számukra. Ezzel magyarázható, hogy a volt Réti osztály szinte valamennyi tagja hátat fordított a városi életnek, és vidéken keresték tovább művészetük inspirációs forrását. Többen művésztelep alapításával kísérleteztek, például Jeges Ernő, Deli Antal, Pándy Lajos Bicskén, de egy-két szezonon nem jutottak túl. Aba Nóvák, Patkó Szőnyi István Este 1 Réti István hallgatói az Epreskertben, 1918-19. Publikálva: Rajzok az 1920-as évekből, Deli Antal, Korda Vince, Szőnyi István grafikái a Szőnyi múzeumban című katalógusban, szerk: Klemmné Németh Zsuzsa, Szőnyi István Alapítvány 2001., Zebegény